Ezt a fotót a Tabánon járva készítettem, ahol egy hintából csodálkoztam rá a Budavári Palotára. Ha rátekintek, mindig eszembejut, hogy ez egy barokk épület, melynek látványban köze sincs középkori uralkodóink gótikus lakhelyéhez. A palota középkori múltjához az BTM Vármúzeumán keresztül vezet folyosó. Le kell “ereszkednünk” a palota pincéjébe, mert a középkori palotaszint mélyebben húzódik. Gyertek utánam!

A Fedél Nélkül című utcalap nem válhatott volna művészeti lappá, ha Kepe Róbert főszerkesztő nem talál rá olyan hajléktalan tehetségekre, mint amilyen Leé József költő is volt. Élete utolsó 10 évében kezdett csak a versírásba, de ez a 10 év elég is volt számára ahhoz, hogy maradandót alkosson. 2016-ban posztumusz verseskötete jelent meg a Menhely Alapítvány kiadásában. 

A saját összeállítású darab rétegei különböző korokból származnak, erre az egy hétvégére mégis teljes egységgé formálódnak. Az Apokrif magját Simon Péter töredékesen fennmaradt evangéliumi szövege adja a 3-4. századból, mely egy fiktív, a kórus által kitalált móduszban szólal meg két női (!) mesélő szájából. A darab zenei súlypontját Deák-Bárdos György 1930-as években írt és egyben szinte soha nem hallható Parasceve című kórusműciklusa adja. Ez a két gyökeresen eltérő világ egészül ki a korai magyar többszólamúság Eperjesi Graduáléból származó zsoltárfeldolgozásaival és népénekekkel.

A magyar egyházzene alighanem legnagyobb szabású remekművét a Szegedi Fogadalmi Templom felszentelésére komponálta Dohnányi Ernő (1877-1960). A két kórusra, szólistákra és eredetileg zenekari- és orgonakíséretre írt monumentális kompozíció a teljes miserendet (ordináriumot és propriumot, azaz a mise állandó és változó részeit is) zenébe foglalja. Az 1930-ban bemutatott művet alig néhányszor adták elő, szinte teljesen feledésbe merült. Idén, a zeneszerző születésének 140. évfordulóján is csak a Csíkszerda előadásában hallható. A zenemű egészében a kórus a főszereplő.