Ég szülte földet / Föld szülte fát / Fa szülte ágát / Ága szülte bimbaját / Bimbaja szülte virágját / Virágja szülte Szent Annát / Szent Anna szülte Máriát / Mária szülte Krisztus urunkat, / A világ megváltóját.[1] (búcsúszentlászlói archaikus népi imádság)

I. Jessze fája: Jézus családfája

A Dávid király házából származó Jézus nemzetségfájának képi ábrázolása a 12. századtól kezdett elterjedni. Az alvó Jesszéből kinövő vessző hatalmas családfává lombosodik, melynek ágain a Dávidtól származó királyok alakjai láthatók. A franciaországi Saint-Quentini bazilika faragott Jessze fája-domborművén (1. kép) a főágat a keresztrefeszített Krisztus koronázza. A fa csúcsán azonban nem mindig Krisztust ábrázolják, mint ahogy a spanyolországi olivenzai Iglesia Santa María del Castillo templom faragott Jessze fája-domborművén (2. kép) sem, ahol a Napba öltözött asszony alakja tűnik fel karján a kisjézussal.

Létezik Magyarországon egy barokk egyházművészeti remekmű, a gyöngyöspatai római katolikus templom főoltárán álló Jessze fája szoboregyüttes (3. kép), mely 1653-ban készült. Az előző példáktól eltérően ez egy áttört szoboregyüttes, azonban nem  ez teszi egyedülállóvá, - léteznek még hasonló faragványok, mint ahogy azt a bajorországi Ried (Jettingen-Scheppach) Szent Péter és Pál-templomának Jessze-oltára (4. kép) is illuszrálja -, hanem a formája. Bálint Sándor szerint óriás monstanciára, úrmutatóra emlékeztethet bennünket, közepén a Mária születését ábrázoló ovális képpel, törzse pedig valóságos szentségtartó szekrényként funkcionál. A szekrényajtón Kálvária-kép látható Izajás próféta jövendölését hirdető felirattal:

“Egredietur virga de radice Jesse et flos de radice eius ascendet. Isay.”

“Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből.” (Iz 11,1.)

„És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik.” (Iz 11, 1.)  (Kálnoky fordítása)

A szobrok közeli felvételeit Gyimesi Imréné készítette. (forrás: http://www.panoramio.com/user/1869022/tags/Gyöngyöspata)

Az oltárkép Vincze Péter Antal fotója. (forrás: http://vinpet1942.blogspot.hu/2015/11/gyongyospata-kisboldog-asszony-tem...)

Jankovics Marcell gyöngyöspatai kutatásait összefoglaló írásának címe: „Jessze szent gyökere lett erős fává” – Amiről a gyöngyöspatai Jessze fája oltár regél. A szoboregyüttes további pontos leírását az író honlapjáról idézem:

 “Valamivel följebb a fa öt felé ágazik. Két szélső, egyben rövidebb alsó ágának végén egy-egy virágkehelyből fehér szakállas férfiak emelkednek ki derékig, szemüket a fa csúcsára emelve. A beljebb lévő két oldalág a középső főágon, a fa tengelyében lévő tojásdad alakú oltárképet fogja koszorúba, mely Mária születését ábrázolja, és amelynek keretére a képet magyarázó latin feliratos szalag tekeredik. Az oldalágakból, melyek a kép fölött összeérnek, nyolc-nyolc mellékág sarjadzik, négy kifelé, négy befelé mindkét oldalon. Mindegyik ágcsúcson egy-egy virágkehely és belőlük derékig kiemelkedő férfialak látható. A fa csúcsán lévő virágkehelyből a koronás, jobbjában jogart tartó Szűz Mária emelkedik ki, bal karján a gyermek Jézussal. A fából faragott alakok száma Jesszével és az angyalokkal együtt 22, de ha csak a fa ágait, virágait számoljuk, akkor 19 – Máriát és a kis Jézust egynek véve, mivel a gyermek nem külön virág gyümölcse.  
A virágokat, és az alakok ruházatát dúsan aranyozták, a fa törzse és ágai ezüstösek. Szemre úgy tűnik, mintha a fa nem is fából, hanem fémből készült volna. Az ágakat eredetileg levelek borították, erre az ágakon levő lukak emlékeztetnek, illetve egy utólag odaillesztett levélke. A műtárgyleírás szerint az eredeti levélzet egy tűz alkalmával leégett. Értelemszerűen gyertyák okozta kisebb tűzesetről lehet szó, ami csak a gyorsan hamvadó (aranyozott vagy ezüstözött papírból készült?) levelekben tudott kárt tenni.”

Jankovics Marcell rendkívül gazdag jelkép-világát tárta fel a női ölre emlékeztető fának, mely továbbmutat a Jessze-Dávid jelentéskörön. Szent Anna és Szűz Mária szimbólumaként is értelmezhető a fa, de tejút-világfa-anyaöl jelentések is társíthatók hozzá, sőt körkörös időszimbólumként a naptár és a számok jelentéskör is sok felfedeznivalót rejteget. Én itt csak az első két jelentéskörből idézek a továbbiakban.

1. “A virga jelentése: vessző, hajtás, zöldág, bujtóág, bot, pálca, pálcaütés, varázsvessző. E metafora Ézsaiás prófétánál Dávid királyra, Isai (Jessze) legkisebb fiára vonatkozik, a dinasztiaalapítóra, akitől az evangéliumi hagyomány szerint Mária, illetve Jézus származott. Ézsaiás jövendölése és e szavak megfelelése nyomán alakult ki a középkorban az ún. Jessze fája kép, mely Jézus nemzetségfáját ábrázolja Máté evangéliuma szerint. Az Írás a Megváltót mind József, mind Mária ágán Jessze fiától, Dávidtól származtatja (Mt 1, 1skk; Lk 1, 27), akinek törzséből a prófécia szerint a Messiásnak születnie kell.”

2.  “A virga, zöldág hasonlatot a Szűzanya, Virgo Mater személyére a Bibliát latinra fordító Szent Jeromos alkalmazta először. Tőle származik az a legenda, mely szerint Mária Szent Józsefet annak kivirágzó botja miatt választotta férjül a kérői közül. A legenda ószövetségi előképe Áron főpap szentélyben kivirágzó mandulavesszejének a csodája. E mandulavirgácsot a magyar Mária-énekek is a Szent Szűzre vonatkoztatják: „áldott legyen az a vessző, / Melyben Mária nyugodott”; „Áron vesszejének megújult virága”; „Bimbós vesszeje Áronnak.” (Erdélyi Zsuzsanna gyűjtései)

Szent Jeromos a virgo ~ virga szavak hasonló hangzása miatt alkalmazta Jézus anyjára a messiási jóslatokban szereplő gyönge ágat. A Messiás származására vonatkozó ószövetségi jóslatok középkori értelmezésében Jézus anyja a Dávidi családfa szűzi hajtása: virág, mely a Szentlélektől Jézusban lesz isteni gyümölccsé. (Vö. az Üdvözlégy eme sorával: „Méhednek gyümölcse, Jézus”.) E jelképrendszeren belül ezért sem lehet a kis Jézusnak a gyöngyöspatai fán külön virágkelyhe. 
A fa > ág > virág metaforasort a keresztény ember nem az amúgy sem jól ismert bibliai családfával társította, hanem Jézus középkorban kitalált és európai gyökerű legendás családjával.” (…) “Anna illetve Mária jelképes azonosítása fákkal nem a Jessze fája képzetre megy vissza, hanem egy közös ősképre, amiből a Jessze fája képzet is sarjadt. (…) Ez a középkori hagyományban gyökerező mondanivaló a gyöngyöspatai fán a festmény és a szentségház jelentése köré összpontosul.

A kép Mária születését ábrázolja, főszereplője tehát Szent Anna. Hagyományosan ő volt az asztalosok céhének védőszentje, mert a szentségház, a tabernákulum elkészítése az ő mesterremekeik közé tartozott; továbbá, mert az oltárszekrényben helyezték el a szentségtartót, más néven úrmutatót, monstranciát, illetve a szentostyát tartalmazó kelyhet. Mindkettő Mária-jelkép. Amiképpen Mária Jézust hordta a méhében, azonképpen „hordozza” a szentségtartó a Krisztus testévé változtatott ostyát. (L. a Máriát szólongató litánia szövegében: „Mária, aranyház! Tiszteletes edény!”) Mivel a fa tövén lévő „odú” egyúttal maga a szentségház, amit a szokás szerint az ajtócskára festett Kálvária-kép jelez,[16] ezért mondhatjuk, hogy a fa töve, törzse Szent Annát testesíti meg  - erre utal a népének ezen sora: „Te vagy az a drága gyökér, Szent Anna”.[17] A fa töve viszont elválaszthatatlan a fától, ezért maga a fa is Szent Annát, egészen pontosan Anna ölét, az anyaölt jelképezi, aminek fénylő bizonyítéka, hogy Máriát a fa ágainak ölelésében lévő képen szüli meg. E megfeleltetést a barokk-kori Szent Anna-litánia szövege is igazolja:

„Krisztus öreganyja,
Boldogságos Szűznek anyja,
(…)
 Noé bárkája, 
Szövetség szekrénye, 
Oreb hegye, 
Jesse gyökere,
 Jó gyümölcsfa,
 Termő szőlőtő,
 Királyi nemzet csemetéje, …”

Hozzátenném, egyetlen olyan Jessze-fa ábrázolást sem találtam eddig a gyöngyöspatain kívül, mely Mária születését megjelenítené a főágon, csupán egy párizsi miniatúrát Jacques de Besançontól, aki a Jessze fa ábrázolása alatt helyezte el a Szűz születését és gyermekkorát bemutató jeleneteket. Azonban Spanyolország egyik legismertebb székesegyházában, a burgosi katedrális Fogantatás kápolnájában található egy olyan faragott Jessze fa, melynek közepén Szent Anna és Joachim találkozása látható a jeruzsálemi templom Aranykapuja előtt, miután az Úr angyala hírül adja Joachimnak, hogy felesége leányt szül, kit Máriának kell nevezniük, s telve lesz Szentlélekkel. Anna hozzá hasonlóan angyali jelenés indíttatására tér a templomhoz az örömhírrel.

Létezik olyan nemzetségfa ábrázolás is, ahol Jessze fáján Jézus megfeszített teste függ. Szép példája ennek az Olaszországban található monreale-i katedrális Keresztrefeszítés kápolnájának Jessze fája, mely az előző ábrázolásokhoz hasonlóan a királyi felmenőket ágaztatja el, legfelső hajtása pedig Mária.

II. A kereszt, mint életfa

“A gyöngyöspatai oltártól eltérően Jessze általában alvó alak, néha azonban mintha halott lenne. Egyszer úgy fekszik Jézus családfája alatt, mint az alvó Ádám a tudás fája tövén, másszor, mint a halott Ádám (koponyája) a keresztfa lábánál. A hildesheimi Szent Mihály-templom Jessze fája (13. sz.) alatt a bűnbeesés jelenete látható a tudás fájával. Ez azt jelenti, hogy e két fát a középkori ember összekapcsolta. Jézus származásfáját már Lukács evangélista is Ádámban gyökerezteti (Lk 3, 24skk), ezért az jelképes értelemben eggyé válik a tudás és az élet fájával, sőt a kereszttel is, mivel Jézusnak azért kellett meghalnia, hogy megváltsa az emberiséget az ősszülők bűnétől. Ebből fakad Jézus keresztjének középkori legendája is, mely szerint fája a paradicsomi tudás fájának 3 magjáról nőtt, amit Sét, Ádám fia, atyja temetésekor a halott nyelve alá helyezett. (A legenda legismertebb ábrázolása Piero della Francesca falképciklusa az arezzói dómban.)” – írja Jankovics Marcell.

A hildesheimi Szent Mihály-templom hatalmas mennyezetképe olyan nemzetségfa, melynek vonulata a bűnbeesésétől a megdicsőült Krisztusig vezet bennünket.

A lengyelországi Toruń város Szent János-székesegyházának falképén a fa Jesszében gyökerezik ugyan, de királyi leszármazottakat már nem ábrázol. Míg Jessze a bűnös ember földi nyomorúságának szintjén fekszik, emlékeztetve Ádám halálának legendájára, addig a keresztfa mandorlában végződő csúcsa a feltámadt Krisztussal, már az angyali szférába vezeti a tekintetet. Így alakul át a nemzetségfa életfává.   

Pacido di Bonaguida fatáblaképe (1305-1310) is életfa, már Jessze alakjának ábrázolása nélkül. A fa a Paradicsomkertben gyökerezik, ahol Ádám és Éva teremtése, bűnbeesése, majd kiűzetése látható. Tizenkét ága az üdvösség ajándékának gyümölcseitől roskadozik, Jézus életének, szenvedésének és megdicsőülésének epizódjai csüngenek róla. A keresztfa tetején Krisztus szimbóluma, a fiókáit saját vérével etető pelikán látható, felette pedig a mennyei ítélőszék a trónoló Krisztussal és Máriával.

Taddeo Gaddi A kereszt allegóriája című 14. századi freskóján a Golgotán álló keresztfából ágakként hajtanak ki a próféciák. A jövendölésekkel teleírt szalagok a próféták emblémáiban végződnek. A falkép a firenzei Szent Kereszt templomot díszíti.

Méry Gábor fotóművész fotói (forrás: http://www.meryratio.hu/kozepkori-falkepek-szepessegben-0)

Utolsó példaként a szepességi Zsegra középkori templomának Kálvária-falképét hoznám fel, melyen Krisztus teste egy valódi, de stilizált fán függ.  Jessze fájához már nincs köze ennek az ábrázolásnak, mert igazi életfa ez, egy újjászületett fa.  Mintha csak egy gyümölcsoltás szakrális allegóriáját látnánk a tudás almafájába oltott keresztfa képében. Az alsó mező a bűnbeesést és a paradicsomból való kiűzetést ábrázolja, a felső a megváltást két szimbólummal kísérve, melynek magyarázatát Rabb Péter A kereszt mint életfa című tanulmányából idézem:

“… a Megváltó két oldalán két nőalak jelenik meg, jellegzetes szereplőiként a hasonló témájú ábrázolásoknak. Krisztus jobb -értsd: jobbik- oldalán Ecclesia ül. A hatalmat jelképező oroszlán hátán “vonul be”, fején a dicsőség koronája, egyik kezében a győzelem keresztes zászlaja, a másikban pedig egy serleg telve Krisztus összegyűjtött vérével. Ez a nőalak nem más, mint a dicsőséges egyház, mely a szent vér birtokosaként egyedül alkalmas a szentségek kiszolgáltatására. A bal oldalon egy megbokrosodott szamáron egy bekötött szemű nőalak látható, amint az Úr keze éppen leszúrja. Ő Synagoga, a Messiást fel nem ismerő zsidóság -és sorsának- allegóriája. E két szimbólikus alak a kereszt-ábrázolások gyakori kisérője volt különösen a korai századokban.”[2]

Végül egy érdekességgel zárnám. A Messiásra, mint  “új oltványra” utaló növényi hasonlat valóságosan írásba foglalva is a keresztfán függött 2000 évvel ezelőtt.

“A Megváltó keresztjére írt latin nyelvű felirat: Iesus Nazarenus Rex Iudeorum (INRI) is tartalmaz ilyen utalást. Amikor a Názáreti szőlőtőnek nevezi magát, önmagára, mint „názirra” gondol. A zsidó názirIstennek szentelt férfiú, remete volt, aki különleges fogadalmat tett.[7] Jézus előképe, Sámson, és előfutára, Keresztelő Szent János, názir volt.. A héber nécerszó, amelyből a nazarénus (megkeresztelt, keresztény ember) elnevezés származik, hajtást, vesszőt jelent, de zöldágat, metszetlen szőlőt, koronázott személyt is értettek alatta. Azt a táblácskát, amit Jézus keresztjére szögeztek, mi a „Názáreti Jézus, a Zsidók Királyá”-nak olvassuk, helytelenül, az evangélisták (Mt 2, 23; Mk 1, 24) viszont bizonyosan nazarénusnak olvasták, és ezen a címen hivatkoztak a prófétai jóslatokra. Általában szentírási hasonlatokon alapszik a megtérésre, egyházra alkalmazott új hajtás, új oltvány, új termés, ültetvény és más hasonló metaforák köre, így a közismert, görög eredetű neofita szó is, mely újonnan megtértet jelent, a neo (új) és a phüteia (ültetés, termés, növény) szavak összetétele.” – írja Jankovics Marcell.

“Sosem láttam oly termő fát, mint Krisztusnak keresztfáját,

piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik” (erdélyi népének)