Egy viselettörténeti dolgozatom témájául a XIX-XX. századi férfi díszöltözet részeinek bemutatását választottam, ekkor figyeltem fel a szegények orvosának, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak díszmagyarjára. Visszafogott, puritán egyéniségét ismerve nem meglepő, hogy nem öltötte magára gyakran a bécsi divatszalonban készült díszmagyart, mely Ferenc József 1867. évi koronázásának alkalmára készülhetett.

Batthyány-Strattmann László (1870. október 28. - 1931. január 22.) ősi főnemesi család gyermeke volt, 14 testvére közül nyolcan maradtak életben. Tanulmányait a bécsi, kalocsai és ungvári jezsuita iskolákban kezdte, majd érettségi után gazdaságtant és bölcseletet tanult. 1896-ban szerezte meg a filozófiai doktorátust, 1900-ban pedig az orvostudományok doktora lett. 1901-ben körmendi kastélyában a kor legmodernebb gyógyászati eszközeivel felszerelt kórházat rendezte be. Elsősorban a környéken élő szegényeket gyógyította ingyen, anyagi és lelki támogatásukról is gondoskodott.[1] Feleségével, Coreth Mária Teréziával és Ödön fiával 1916-ban lépett be a ferences harmadrendbe, fogadalmat azonban nem tett, hogy birtokai jövedelme nagyrészéből űzött jótékonyságát minél kötetlenebbül folytathassa.

Dr. Ajtay Mária így ír róla: „A szegényeket táplálta, ruházta, álláshoz segítette őket. ... Nem volt költekező. Ez abból is látszik, hogy kopott ruhában járt. A szegény betegeknek az útiköltséget is fizette. Nagyon egyszerű ruhát viselt. Egyszer a gyerekek nem akartak vele menni, mert rossz volt a cipője és rojtos volt a ruhája. Naponta 300-600 pengőt adott a szegényeknek. Mikor figyelmeztettem tíz élő gyermeke érdekében a takarékosságra, azt válaszolta, hogy éppen ezek érdekében a legbiztosabb takarékba helyezi el, ahonnan Isten fizeti vissza gyermekeinek. (Dr. Ajtay Mária)”[2]

Díszmagyarban csak a főrendiház ünnepélyes ülésein jelent meg, vagy olyan ünnepélyes alkalmakkor, mint Lili leánya 1925-ben tartott esküvője, ahogy ezt egy korabeli Knébel-felvétel is megörökíti. 1931-ben a halálhírét közlő Nemzeti Magazin címoldalán megjelentetett fényképen is ebben a díszes ruhában látható. Az öltözet megegyezik azzal a drága koronázási díszmagyarral, mely többször is szerepel a 19. század végi és 20. század eleji hitbizományi leltárakban.

Szombathelyen, a Vas Megyei Levéltárban őrzik azokat a hatalmas keménytáblák közé kötött fóliánsokat, melyek arról tanúskodnak, milyen kincsek halmozódtak fel a Batthyány kastélyban az elmúlt évszázadok alatt. Az 1884. évi leltár szerint a második emeleti főerdészmesteri szoba Wertheim szekrényében őriztek egy mentéből, egy attilából és egy nadrágból álló, igazgyöngyökkel díszített koronázási díszmagyart,  két darab nyolcszögletű arany gyűrűt kő nélkül, két darab ritka nagyságú igazgyöngyöt, egy darab paripáravaló szerszámot, és pedig kantárt, fékszer zablával a ló szügyére és farára szükséges szerszámokkal és két ezüst kengyelt, valamint egy darab aranyozott buzogányt. Ugyanezek szerepelnek az 1932. évi leltárban is több mobíliával kibővítve. „A gombkötő remekkel díszes ruha a gyémántforgós süveggel együtt valószínűleg Ferenc József 1867. évi koronázásának alkalmára készülhetett Franz Buracek bécsi divatszalonjában.”[3]

A díszöltözet leírása:

A mente hossza 950 mm, szélessége 550 mm. Anyaga: középkék, zöldes árnyalatú selyembársony, hernyóselyem taft béléssel, világos nyérc prémszegéllyel és vállat takaró fekvő gallérral. Szabása: Eleje kaftán jellegű, mellközépig érő, összezárható. Nem karcsúsított, trapézosan bővülő. Háta a XVIII. századra jellemző ívelt szabásvonallal karcsúsított, beállított bővítményekkel, két hasítékkal. (Állóránc található rajta díszítményekkel.) Az ujjak ívelt karöltővel készültek, tölcséresen bővülnek és a kar felső részén hasítottak. Díszítése: A század elején, készen kapható, előre gyártott fémdíszítménye kő- és gyöngyház berakással. Eleje: 2x9 elem (vitézkötés), melyek a prémszegélyen gombokban végződnek. (A gombok a jobb kéznél, a gombszárak pedig a bal kéznél találhatóak.) Háta: A szabásvonalat hangsúlyozza. Hasítékok: 2x5 pár díszítmény (vitézkötés), a mente eleje díszítményeinek arányosan kicsinyített formái.[4]

A dolmány hossza 730 mm, szélessége 500 mm. Anyaga: Fémszálas selyembrokát, világos fahéj színben. Szabása: A kor zakószabása szerint derékig karcsúsított, szoknyarésze trapézosan bővül, szoknyarésze hátul hasított, két oldalán is hajtásokkal bővül. Karcsúsított az elején és ívelten a hátán is, domború csípővonala fekvő ráncokban borul a hátára. Magasan záródó és állógalléros. Ujja hosszú, két ívelt részből szabott.  Díszítése: Gombolása 7 pár „kosaras” zsinórkötéssel, a díszítmények mérete derékig arányosan csökkenő méretűek. A dolmány körben keretezett, fonott borítással, ujjain egyszerű geometrikus zsinórforma.”[5]

A nyakkendő fekete selyemszalag, melynek egyenesen levágott végei díszítéssel vannak ellátva.

A csizma rojtos szártetővel készült oldalt varrott hosszúszárú fekete vagy sötétbarna színű, szárán a zsinór körbefut. A rojtok rajta szürke színűek.

A föveg kék színű csúcsos változatú süveg, melynek zacskója oldalra hajlik. A mente szegélyével egyező szőrmedísz karimája, világos nyérc prémszegély.  Fehér kócsagtoll bokréta díszíti valószínűleg marabutoll gallérral.  Szőrmeszegélyes süvegje ékkövekkel, csüngős forgókkal díszített.

A szablya ívelt pengéjű kard.

Az öv ékkövekkel kirakott ötvösmívű öv.

A mentekötő három boglárból és láncokból áll.

1915-ben nagybátyja halála után örökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet.  A nyilvános politikai életben való szerepléstől mereven elzárkózott: „.. semmiféle párthoz nem tartozom, ilyennek tagja nem voltam és nem vagyok, politikával nem foglalkozom, hanem kizárólag orvosi hivatásomnak élek.” - jelentette ki.[6]  „Nem érdekelték a címek és a rangok, bár társadalmi státuszát tekintve nem térhetett ki előlük, hiszen császári és királyi kamarás volt, a főrendiház tagja és örökös Vas megyei főispán. 1923-ban, feleségével megélt ezüstlakodalma alkalmából a pápa a betegek közt és a katolikus sajtó terén szerzett érdemeiért az Aranysarkantyús Rend lovagkeresztjével és dicsérő okirattal tüntette ki, melyet az ünnep délutánján a pápai nuncius adott át Körmenden. E kitüntetésnek akkor a világon összesen huszonkét birtokosa volt".[7] Több magas kitüntetést kapott még, a Szent István Rend kiskeresztjét, az Aranygyapjas Rend jelvényét és a Vöröskereszt tiszti díszjelvényét. A két utóbbi a Nemzeti Magazin címoldalán megjelenő fényképen is látható. Legkedvesebb kincse mégis a Mária kongregációs érme maradt, melyet halálos ágyán László fiára bízott.

Ajánlott honlapok:

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=10959