Bárka - Jean Vanier tanítása

Tisztelettel meghallgatni és gyengédséggel érinteni – ez volt a kulcsmondata Jean Vanier bensőséges tanításának, melyet 2008 januárjában tartott Piliscsabán, az első magyarországi katimavikon, az értelmi sérült emberek és családtagjaik találkozóján. A kanadai tengerésztiszt, aki később filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, 1964-ben hozta létre a Bárka közösséget, szellemi fogyatékos emberek befogadására és megsegítésére. Olyan emberek között élte életét, akik leggyakrabban összetört vagy torzult énképpel kerültek be a közösségbe. Előadásában azt a jó hírt hirdeti, hogy nem attól vagyunk fontosak, amit teszünk, hanem attól, hogy vagyunk, létezünk. "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s Isten lelke lakik bennetek?" (1 Kor 3,16)

Akárhányszor meghallgatom ezt a tanítást, felemeli a lelkemet. Ezért arra gondoltam, közrebocsátom egyes részleteit olvasható formában is. A Bárkáról Nádas Alexandra festőművésznő lélekhajóira, csónakházaira, vízen úszó katedrálisaira asszociáltam, melyekben legszemélyesebb életérzéseit tárja elénk. Az írás illusztrálásához engedélyével az ő képei közül válogattam. Alkotásai harmóniát sugallnak, holott a hiányokról szólnak, melyek inspirálhatnak bennünket egy magasabbrendű cél felé, a megszentelődés irányába. Földi töredékességünk transzcendens kiegészüléssel válhat csak egésszé, amiben egymás kiegyensúlyozása is feladatunk és vágyunk. Tisztelettel és gyengédséggel.

Nádas Alexandra: Egyensúly. 2015. kollográfia. grafit. kb 45×60cm. papír

Ma  délelőtt szeretnék egy kicsit mélyebbre menni a szeretet valóságában. - kezdi előadását Jean Vanier.  Szeretnék egy kicsit Eric-ről beszélni. Eric 1978-ban lépett be a közösségünkbe. Vak volt, süket, nem tudott járni, nem tudott egyedül enni. Tőlünk 40 km-re egy pszichiátriai intézetben találtuk. Azt hiszem sosem láttam még ennyire nyomorult állapotban lévő fiatalembert. Hogy honnan jött ez az érzés?

Egy olyan családban születetett, ahol az édesanyja egy csodálatos asszony volt, de már volt szép számú gyermeke. A férje kamionsofőrként dolgozott, s nagyon sokat tartózkodott távol. Az édesanya úgy érezte, egyfajta katasztrófa az életében, hogy ilyen gyermeke született. Elveszettnek érezte magát, és fogalma sem volt mit csináljon. Végül Eric a helyi pszichiátriai kórházba került. Az édesanyja néha meglátogatta, de annyira kiborította őt, hogy ilyen állapotban látja a fiát, hogy aztán többé nem ment vissza hozzá.

Most Eric magányosságáról szeretnék beszélni. Amikor egy gyermek tudja, hogy szeretik, akkor képes bízni magába, mert tudja, hogy “az édesanyám szeret engem”. De ha egy gyermek nem élhet otthon, akkor azt érzi, hogy nem akarják őt, nem szeretik, s nem úgy tekintenek rá, mint aki értékes. Így aztán vele együtt nő az ún. torzult énkép,(...) “hogy nem vagyok jó, senki nem szerethet engem”. Ilyenkor az ember belezuhan egy nagyon-nagyon kellemetlen állapotba, a magányosságnak és a kétségbeesésnek  a szörnyűséges állapotába. Valószínűleg nagyon sok fiatal magányosságban és kitaszítottságban érzi magát és ezért az alkoholhoz vagy a droghoz fordul. (…) Mi befogadtuk Ericet a közösségünkbe.

 

Nádas Alexandra: Úszó templom I. 2014. kollográfia. 1/1. 30x46cm

Mi is a szerepe a Bárkának és a Hit és fénynek? Ebben az esetben az, hogy Eric számára nyilvánvalóvá tegyük, ő is értékes, hogy örülünk annak, hogy velünk van, és hogy fontos. (…) Persze Eric-nek volt egy betegsége, másoknak vannak balesetei, vannak, amit nem tudnak megtenni. Nem tudnak résztvenni ebben a versenykultúrában. De nem azért vagyunk fontosak, amit teszünk, hanem mert vagyunk.

Hogyan tudtuk ezt Eric számára nyilvánvalóvá tenni? (…) Jézus víziójának az a lényege, hogy minden egyes ember számára megmutassa, hogy fontos. Ez azt jelenti, hogy időt kell szánni az emberekre. Az emberek fontosak. Nem arra vagyunk elhívva, hogy egy ideológiáért harcoljunk. Én nem tudom megváltoztatni a világot, nem én vagyok a világ megváltója. Annyit tudok tenni, hogy a közösségem tagjaihoz közel legyek, és hogy megmutassam a közösségemen kívül lévő emberek számára, hogy az “Ericek” is fontosak.

Tegnap beszéltem nektek Francis-ről, hogy ő is fontos. Nagyon-nagyon kicsi, szinte állandóan ágyban van. Vak, és olyan kis törékeny a teste! És mindössze annyit tudok tenni, ha meglátogatom, hogy az arcára teszem a kezemet, és azt mondom neki: “Én vagyok az, Jean”. És azt mondom neki, hogy “szeretlek, és fontos vagy”. Fönnáll az a veszély, hogy túlzottan el vagyunk foglalva a tennivalóinkkal, és nem vagyunk jelen mások számára elegendő módon. Tudjátok, hogyha valakinek mondjuk hasbántalmai vannak, adunk neki egy kis orvosságot, és jobban lesz. De amikor Eric-kel vagyunk, nem egy kis orvosság kérdéséről van szó. Eric és Francis számára a gyógyszer a jelenlét, az odaszántság. Hogy velük legyünk, hogy közösséget építsünk velük. Hogy elkötelezzük magunkat mellettük, hogy velük együtt éljünk, hogy megmutathassuk egymás számára, Isten előtt értékesek vagyunk. És nyilvánvaló, hogy nem mindig könnyű együtt élni Eric-kel és Francis-szel, mert az emberekre oda kell figyelni, és ez időt vesz igénybe. De a figyelem, amit az embereknek szentelünk, minket is átváltoztat, és a Jézussal való barátsághoz vezet. És ha Jézusnak barátai leszünk, a szegényeknek is barátai leszünk. És ha szegények, elesettek barátai leszünk, Jézus barátai leszünk, Jézus arcát mutatjuk meg.

Nádas Alexandra: Úszó templom II. 2014. kollográfia. 31×45 cm

Tehát Eric-kel kapcsolatban a szerepünk, az hogy szeressük őt. Ha valakit szeretünk, az azt jelenti, hogy tisztelettel meghallgatjuk. Eric-et tisztelettek meghallgatni pedig azt jelenti, hogy megértjük a szükségeit. Megpróbáljuk mghallgatni, mit mond a testén keresztül, mert nem csak a szánkon keresztül tudunk beszélni, hanem az egész testünkön keresztül. A sírásainkkal, a könnyeinkkel, és mindazokkal a szükségeinkkel és vágyainkkal, amiket a testünk kifejez. Tisztelettel kell meghallgatni az embereket, és ez a tisztelet azért jöhet létre, mert “értékes vagy, és Istennek a jelenlétében vagy”. Szent Pál azt mondja, hogy a testnek a leggyengébb részei, a legkevésbbé mutogatott részei is szükségesek az egyház számára, ezétt tisztelettel kell őket kezelni.

Eric-et nem csak tisztelettel kell hallgatni, de gyengédséggel kell megérinteni. Megérinteni az embereket egy nagyon-nagyon alapvető érzék. De az érintést lehet arra is használni, hogy manipuláljunk. Az érintést lehet szexualizálni. Ugyanakkor az érintéssel ki is nyiltakoztatható a szeretet. Ha egy édesanya tisztelettel veszi karjába a gyermekét, akkor biztonságot nyújt neki. Ha megérintjük az embereket, ez biztonságot adhat nekik. Az érintés üzenetet is hordoz, egy olyan üzenetet, hogy “fontos vagy számomra, és a tested is fontos”. “És én nem tulajdonolom a te testedet, mert a te tested Istennek egy jele”, ahogy Szent Pál is mondja. (…)

A gyenegédség azt jelenti, hogy soha nem bántunk meg egy gyengét. Előfordul néha, hogy rosszul bánunk egy emberrel, de amikor ezek az emberek erősek és hatalmasak, akkor nem mindig számít. Ha azonban valaki gyenge, ahogy Eric is az, mind testében, mind lelkében, akkor minden egyes gesztus nagyon sokat számít. És ezekkel a kis gesztusokkal is kinyilvánítható, hogy “Isten gyermeke vagy és ezért drága vagy”. Olyan ember vagy, aki fontos.

Miután befejeztem saját közösségem vezetését, egy évig Eric-kel voltam. És akkor minden reggel - én vagy valaki más - megfürdettük őt. Nagyon fontos volt ez a fürdetés. Általában az édesanyák kiváltsága, mikor megfürdethetik a gyermeküket. Nagyon-nagyon sebezhető volt Eric kicsi teste, de a sebezhetősége mellett az érintésre nagyon érzékeny is. Ilyenkor a gyengédséggel történő érintés, azt mondja számára: “fontos vagy”!

Tudjátok, hogy a világunkban lehet az érintés agresszív, és lehet szexuális is, de ugyanakkor lehet a tisztelet kifejezése is, amivel érzékeltethetjük az emberekkel, hogy fontosak. Így tehát az a célunk a Bárkában és a Hit és fényben, hogy apránkét minden egyes embernek megmutassuk, hogy fontos, meghallgassuk őket és a szükségeiket, mindannyiuknak segítsünk megtalálni a helyüket a közösségen belül, s segítsünk nekik, hogy valamit véghez tudjanak ott vinni. Célunk, hogy megmutassuk nekik, szeretve vannak, s elmozduljanak abból az állapotból, mikor azt érezték, senki nem szeretheti őket, mert ők semmire sem jók.

S bár lehetnek az emberek vakok vagy süketek, vagy nagyon sokféle nehézséggel küszködhetnek, mégis azt érezhetik mindnyájan:  “Isten szeret engem”. Egyikünk sem választotta a testét. Nem választottuk a szüleinket, nem mi választottuk életünk első tíz évének történetét és eseményeit. Mindannyian kaptuk azt a testet, amiben élünk, a férfi vagy a női testet. Mindannyiunknak megvan a szépsége és a csúnyasága, mindannyiunknak vannak örömei és fájdalmai az életében, mindannyiunknak megvannak a képességei és a képességeinek hiányai is. És lehet hogy az egész életünk arról szól, hogy fokozatosan elfogadjuk azt, akik vagyunk. Annak a fokozatos elfogadása, hogy vannak ajándékaink, és vannak fogyatékosságaink. Vannak dolgok, amiket meg tudunk tenni, és vannak, amiket nem. És ezekben a dolgokban mi szorulunk segítségre.

Nádas Alexandra: Reneszánsz úszóház. 2015. kollográfia 1/1

Pár évvel ezelőtt a közösségünkbe fogadtuk Janint. Janin-nek egy különeges betegsége volt: az egyik keze és egyik lába lebénult, epilepsziás rohamai voltak és gyakran elesett. Eljött a közösségünkbe 35 évvel ezelőtt, nagyjából 40 évesen. Nagyon-nagyon mérges volt. Nem akart a közösségünkbe jönni, és ezt ki is fejezte, hogy nem akar ott lenni. Dühkitörései voltak, visítozott az emberekkel, és összetört dolgokat. Nem tudott senkit se megtámadni, mert ha megpróbált volna megütni valakit, elesett volna. És meg kellett őt értenünk. Azt kellett neki mondanunk:  "Beszélj arról a haragról és erőszakról, ami benned van! Miért vagy ennyire mérges? Mit tehetünk azért, hogy kevésbbé légy mérges?"

És az a helyzet, hogy az erőszakossága érthető volt. A családjával akart maradni, de az édesanyja meghalt,  ő pedig  nem maradhatott a testvéreivel. Ezért nagyon haragudott a testére.  Szerette a gyerekeket, szeretett volna gyerekeket, de nem lehetett gyereke. És ezért haragudott a testére, Istenre, a családjára. Igen. Megértem.

Szüksége volt valakire, aki megértette azt az erőszakot, ami benne volt. A fogyatékos emberek között sokaknak nagyon nagy harag van a lelkében. Szükség van arra, hogy ki tudjuk mondani: "Megértem a fájdalmadat." Ugyanakkor nehéz együttélni olyannal, aki folyton mérges. Janin esetében eltartott egy kis ideig, hogy apránként rájöjjön, tisztelettel meghallgatják őt, és gyengédséggel érintik. És apránként segítettünk neki felfedezni, hogy ő igenis értékes. Nem szeretett a műhelyeinkben dolgozni, nagyon sok ember így van ezzel. Számára azért is volt nehéz, mert csak az egyik kezét tudta használni, ezért korlátozottabb volt. De nagyon szeretett énekelni,  és nagyon szépen énekelte a francia egyházi énekeket. És szeretett táncolni még azzal együtt is, hogy az egyik lába béna volt. És apránként felfedezte, hogy neki is helye van, hogy meg van neki engedve, hogy vágyai legyenek. Majd meghozta azt a döntést, hogy egy másik otthonba költözzön, amit ő választott magának. És akkor valami nagyon fontos dolog történt: Ő is rájött arra, hogy Isten szereti őt. Kérte, hogy megkereszteljék.

A közösségeinkben egyáltalán nem erőltetjük az embereket, hogy hamar megkeresztelkedjenek. Azt szeretnénk, hoy ez egy belső vágyuk legyen. A saját vágyukat fejezzék ki, azt a vágyukat, hogy szeretnék Jézust jobban megismerni, vagy hogy szeretnének áldozni vagy az Úrvacsorával élni. Nem kell siettetni a dolgokat.

Nádas Alexandra: Úszó templom V. 2014. kollográfia. 1/1. 31×42 cm

Most karácsonykor az otthonomban Benjamint is megkereszteltük. 9 évig tartott, míg eljutott erre a pontra, hogy szeretett volna megkeresztelkedni. Azt mondta: “Szeretném jobban Jézust megismerni”. Nem kell erőltetni az emberekre a vallást. Engedni kell, hogy kifejezzék önmagukat. Még Eric is kifejezte önmagát, bár nem tudott beszélni. Ami minket nagyon megérintett, az volt, mikor eljött a templomba. Vak volt, süket, honnan  tudhatta hát hogy templomban van? A mi kis kápolnánkban annyira békés volt. Csend és békesség volt benne, és amikor elgondolkoztunk rajta, hogy mi is történt Eric-kel, ezt a csendet és békét úgy értelmeztük, Jézus valamit mondott ott neki a szívében. Jézus békességet mutatott neki. És akkor ezt úgy vettük, mint egy jelet, hogy ő is szeretne megkeresztelkedni. Így egy kis idővel később ő is részesült a keresztségben, mert valahogy kimutatta a vágyát, hogy ő is szeretné Jézust jobban megismerni.

Ezért meg kell tanulnunk, hogy az embereket úgy fogadjuk el, ahogy vannak. Hogy Janint úgy fogadjuk be, ahogy van. Hogy megértsük, neki is meg van engedve, hogy mérges legyen. És a gyógyszer, amit adhatunk, nem valamiféle antidepresszáns vagy hasonló; az egyetlen jó orvosság az elkötelezettség és a jelenlét. Hogy tisztelettel hallgassuk, így felelhessünk a legmélyebb szükségeire, és hogy gyengédséggel érintsük.

Segítsünk felfedezni az embereknek, hogy fontosak! Ami Eric-re és Janin-re igaz, minden egyes emberre, mindannyiunkra igaz. Hogyan fedezhetnénk fel azt, hogy mindannyian értékesek vagyunk Isten számára, és hogy Isten kopogtat a szívünk ajtaján?

Szeretnélek arra hívni benneteket, hogy néha legyetek csendben és figyeljetek befelé. Figyeljetek arra, mikor Jézus a szívetek ajtaján kopogtat. Hallgassatok, s nyissátok meg a szíveteket azelőtt az alázatos Jézus előtt, aki nem kötelez minket semmire, nem rúgja be az ajtót, hanem azt mondja: "Ha akarod, akkor jövök, és veled fogok élni. És én átváltoztatom a kőszívedet hússzívvé. A lelkemet adom beléd, és meg fogod tudni, mi is az igazi neved." Mert a mi igazi nevünk nem abból fakad, amit meg tudunk tenni. Az igazi nevünk az, hogy legyünk Jézus barátai, hogy engedjük, hogy mindannyiunkban ott éljen. Ezért Jézushoz hasonlóan én is hirdethetem a jó hírt a szegényeknek. Ez a jó hír a jelenlétről és az elkötelezettségről szól. Arról, hogy az embereket tisztelettel hallgatjuk és gyengédséggel érintjük. Hogy megmutathassuk minden embernek, hogy fontos. A gyengék és a sebezhetők számára pedig legyünk különösen nyitottak! (Jean Vanier)

Nádas Alexandra: Mérleghajó (30x70 cm, vegyes technika, 2004) (Németországi magángyűjteményben)

Nádas Alexandra: Esti Lámpás II. (35x60 cm, vegyes technika, fatábla, 2007)

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/beszelgetes-jean-vanier-vel-az-elso-magy...

Szerző: 

Imrik Zsófia