Átlátható Ószövetség VIII. - Bírák könyve - 101 barokk festmény

"Utadon nem a tiéd lesz a dicsőség, mert az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát" - mondta Debora prófétaasszony, s valóban egy Jáel nevű nő ölte meg az Istenhez hűtlenné vált Izrael kánaánita elnyomóinak hadvezérét. Rajtuk kívül még számos asszony gyakorolt hatást a bírák korának politikai és katonai eseményeire. Sámson történetében három nő is döntő szerepet játszott: az anya, a feleség és a szerető, Delila. Izrael törzsei között is egy nő megerőszakolása vezetett polgárháborúhoz, s újabb nők elrablása adott csak lehetőséget a békekötésre. Jiftach leánya azonban önként vállalta az áldozatot, hogy atyja hű maradhasson Istenhez. A Bírák könyvének illusztrálásához 101 barokk festményt válogattam. 

(1) Jáel és Sziszera                               (2) Mánoah és felesége (Sámson szülei)                         (3) Sámson és Delila                      

  

 

A BÍRÁK KÖNYVE  -  IZRAEL BÍRÁI

Józsue, Nun fia, az Úr szolgája száztíz éves korában halt meg. Azon a földön temették el, amely osztályrészül jutott neki. Timnat-Hereszben Efraim hegyén a Gaas-hegytől északra. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nőtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett. (Bír 2,8-10) 

Az Úr szándékosan nem pusztította el azokat a népeket, melyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt, hogy próbára tegye Izraelt: vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem. Azért hagyta meg őket, hogy hadviselésre tanítsa Izael népét, kik már nem ismerték az egykori kánaáni háborúkat. De Izrael fiai, akik a kánaániak, hettiták, amoriták, periziták, hivviták és jebuziták között laktak, feleségül vették lányaikat, fiaikhoz hozzáadták lányaikat és szolgáltak az isteneiknek. (Bír 3,5-6) Az Úr haragra lobbant ellenük, amiért Baáloknak, idegen isteneknek szolgáltak, azokkal paráználkodtak, s kiszolgáltatta őket körülöttük élő ellenségeiknek. Siránkozásukra bírákat támasztott nekik, akik aztán kiszabadították őket elnyomóik kezéből. A bírák halála után azonban újból visszaestek bűneikbe Izrael fiai.

Izrael bírái: 1. Otniel, 2.Ehud, 3. Samgar, 4. DEBORA, 5. GEDEON, 6. Tola , 7. Jair , 8. JIFTACH, 9. Ibszán, 10. Elon, 11. Abdon, 12. SÁMSON

 

DEBORA 

Ehud halála után Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Ezért az Úr Jábinnak, Kánaán királyának kezébe adta őket, aki Hacorban uralkodott. Seregének Sziszera volt a vezére, aki a népek Harosetjében lakott. Izrael fiai az Úrhoz könyörögtek, mert Jábinnak kilencszáz vasszekere volt és húsz év óta keményen sanyargatta Izrael fiait. (Bír 4,1-3)

Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben. Ráma és Bétel között, Efraim hegyén ült törvényt, a Debora-pálmafa alatt, és Izrael fiai hozzá mentek peres ügyeikkel. Elküldött és magához hívatta a naftalibeli Kedesből Abinoám fiát, Bárákot, és így szólt hozzá: „Ezt parancsolja az Úr, Izrael Istene: Menj fel a Tábor hegyére, és vigyél magaddal tízezer embert Naftali és Zebulun fiai közül. Felvonultatom ellened a Kison-patakhoz Sziszerát, Jábin seregének vezérét, szekereivel és csapataival együtt, és a kezedbe adom.” Bárák így válaszolt neki: „Ha velem jössz, elmegyek, ha azonban nem jössz velem, nem megyek, mert nem tudom, hogy az Úr angyala melyik napon viszi sikerre ügyemet.” „Veled megyek – válaszolta neki –, de utadon nem a tiéd lesz a dicsőség, mert az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát.” Debora útnak indult, és elment Bárákkal Kedesbe. Itt Bárák összehívta Zebulunt és Naftalit. Tízezer ember követte, s Debora is vele ment. A kenita Héber elvált Kain törzsétől és Hobabnak, Mózes apósának fiaitól, és a Szaannaim-tölgy mellett ütötte fel sátrát, nem messze Kedestől. (Bír 4,4-11)

Nicoló Malinconicó (1693-94) képén Debora úgy trónol a pálmafa tövében mellvértben, pajzzsal a kezében, mint Pallas Athéné, az igazságos háború és jog istennője a görög mitológiában. A könyvben szereplő bírák olyan karizmatikus vezetők voltak, akik elsősorban katonai és politikai vezetői feladatot láttak el. Deboráról említi egyedül a szerző, hogy jogi értelemben vett bírói feladatokat is betöltött. 

Debora így szólt Bárákhoz: „Indulj, mert elérkezett az a nap, amikor az Úr kezedbe adja Sziszerát. Az Úr előtted halad!” Bárák levonult a Tábor hegyéről, s tízezer ember követte. Az Úr félelmet keltett Sziszerában, szekereiben és egész seregében Báráktól, úgyhogy Sziszera leszállt szekeréről és gyalog menekült. Bárák pedig a nemzetek Harosetjéig üldözte a szekereket és a sereget. Sziszerának egész seregét kardélre hányták, nem menekült meg egyetlen ember sem. (Bír 4,14-16) Juan de la Corte (ca. 1630-60) festményén Bárák és Sziszera katonáinak összecsapása látható. Debora is köztük van, az ég felé emeli kezét.

     

Sziszera közben a kenita Héber feleségének, Jáelnek sátra felé menekült gyalog. Hacor királya, Jábin és a kenita Héber háza között ugyanis béke volt. Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. Így szólt hozzá Sziszera: „Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok.” Megnyitotta hát a tömlőt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta. „Állj ki a sátor ajtajához – mondta neki – s ha valaki jön és megkérdezi tőled: »Van itt valaki?« – feleld azt, hogy nincs.” Ám Jáel, Héber felesége fogott egy sátorcöveket, a kezébe meg vett egy kalapácsot, csendesen mellé osont, a cöveket a halántékába verte, úgyhogy odaszegezte a földhöz. A fáradtságtól ugyanis mélyen aludt. Így halt meg. Közben odaért Bárák, aki üldözőbe vette Sziszerát. Jáel eléje ment, és így szólt hozzá: „Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.” Bement, s Sziszera ott feküdt holtan – a cövek kiállt a halántékából. Az Úr tehát megalázta ezen a napon Kánaán királyát, Jábint Izrael fiai előtt. Izrael fiainak keze egyre súlyosabban nehezedett Kánaán királyára, Jábinra, egészen addig, amíg teljesen le nem igázták. (Bír 4,15-24) Azon a napon Debora és Bárák énekszóval dicsőítették az Urat: http://szentiras.hu/SZIT/B%C3%ADr5 (Bír 5,1-31)

Solomon de Bray (ca.1630) hármasportréjának előterében Jáel látható a gyilkos szerszámokkal, mögötte az idős Debora prófétaasszony imára kulcsolt kézzel, a háttérben pedig Bárák. A pillanatot, mikor Jáel sátorcöveket ver egy kalapáccsal Sziszera fejébe, sok festő megörökítette. Az első ütés előtti pillanatokat festette meg Artemisia Genileschi (ca.1620), Jacopo Vignali (17. sz.), Ottavio Vannini (1640-es évek), Alessandro Turchi (17. sz.) és Domenico Guidobono (17/18. sz.), kiknek festményein Sziszera még békésen alszik, miközben a nő keze már lendül a kalapáccsal. Felice Ficherelli (17. sz.), Jan de Bray (1659), Jacopo Amignoni (1739) és Gregorio Lazzarin (17. sz.) képén Sziszera épp felriad álmából. Giuseppe Vermiglio (ca. 1620) festményén a férfi rémült tekintete a nézőre szegeződik, Giovanni Bilivert (17. sz.) képén pedig már Jáel néz velünk szembe, miközben fellebenti a vörös szőnyeget a meggyilkolt Sziszera fejéről.

     

    

     

     

     

     

    GEDEON

Az Úr Midián kezébe adta Izrael fiait gonoszságaik miatt hét esztendőre. A midianiták megszállták és letarolták a vidéket, nyomorba döntötték Izrael fiait. Mikor az Úrhoz kiáltottak kétségbeesésükben, az prófétát küldött, s megfeddte őket, amiért nem hallgattak szavára, s az amoriták isteneit imádták.  A prófétát Gedeonnak hívták.

Gerbrand van den Eeckhout (17. sz.) festette meg azt a jelenetet, mikor az Úr angyala megjelent Ofrában az Abiezer családjából való Joásé fiának, Gedeonnak, s  megszólította: „Az Úr veled, hős vitéz!” „Engedj meg, Uram! – válaszolta Gedeon. – Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak…” Erre az Úr feléje fordult, és azt mondta neki: „Menj, s ennek a te erődnek a birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezéből. Vagy nem én küldtelek?” Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlenegy ember volna.” „Ha tetszésre találtam szemedben – mondta Gedeon –, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat és leteszem eléd.” „Itt maradok, amíg vissza nem térsz” – felelte az Úr. Gedeon tehát elment, megfőzött egy kecskét és egy efa lisztből kovásztalan kenyeret készített. A húst kosárba, a levest fazékba tette, majd odavitte neki a terebintfa alá. Amint közeledett, az Úr angyala így szólt hozzá: „Vedd a húst és a kovásztalan kenyeret, tedd erre a sziklára, és öntsd ide a levest is.” Gedeon így is tett. Ekkor az Úr angyala kinyújtotta a botját, amit kezében tartott, és megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Tűz csapott ki a sziklából, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyeret. (Bír 6,12-21) Ez a pillanat látható Ferdinand Bol (1640) festményén. Ezután az Úr angyala eltűnt szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt, így szólt: „Jaj nekem, Uram, Istenem! Vajon miért láttam szemtől szemben az Úr angyalát?” Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.” Gedeon erre oltárt emelt ott az Úrnak, és ezt a nevet adta neki: az Úr béke. Ez az oltár ma is ott van az abiezrita Ofrában. (Bír 6,22-24)

    

Másnap az Úr parancsára lerombolta apja Baál oltárát, s kivágta a mellette lévő szent berket. A város lakói ekkor így szóltak Joáshoz: „Add ki fiadat, meg kell halnia, mert szétrombolta Baál oltárát, a mellette lévő szent berket meg kivágta.” Joás így válaszolt azoknak, akik ott voltak: „Ti akartok harcolni Baál érdekében? Ti akartok segítségére sietni? [Aki harcol érte, az haljon meg reggelig.] Ha isten, védje meg saját magát, hiszen Gedeon lerombolta oltárát.” Ezen a napon Gedeont elnevezték Jerubbaálnak. Azt mondták: Harcoljon ellene Baál, mivelhogy lerombolta oltárát. (Bír 6,30-32)

Miután Midián, Amalek és kelet fiai mind átkeltek a Jordánon, Gedeonra rászállt az Úr lelke, és nekiállt sereget gyűjteni. Gedeon így szólt Istenhez: „Ha valóban az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amint mondtad, nézd, gyapjút terítek ki a szérűre. Ha csak a gyapjú lesz harmatos, a föld azonban száraz marad, ebből megtudom, hogy te szabadítod meg Izraelt a kezem által, amint mondtad.” Így is történt. Gedeon másnap kora reggel fölkelt, kicsavarta a gyapjút. Amikor a harmatot kinyomta a gyapjúból, tele lett vele egy csésze. Gedeon újra szólt Istenhez: „Ne lobbanjon föl haragod ellenem, ha még egyszer szólok. Engedd meg, hogy még egy próbát tegyek a gyapjúval: csak a gyapjú maradjon száraz, s legyen harmatos körös-körül a föld.” S akkor éjszaka így tett Isten. Csak a gyapjú maradt száraz, a föld azonban harmatos lett körülötte. (Bír 6,36-40)

Jerubbaál tehát, vagyis Gedeon, kora reggel fölkelt, és az egész néppel, amely vele volt, elindult, és Ain-Hárodnál ütött tábort. Midián tőle északra táborozott a Móre domb lábánál, a völgyben. Ekkor az Úr így szólt Gedeonhoz: „Néped túl sok ahhoz, hogy kezébe adjam Midiánt. Így Izrael kérkedhetne a rovásomra és azt mondhatná: a saját kezem szabadított meg. Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. Az Úr így szólt Gedeonhoz: „Még mindig sok ez a nép. Vezesd őket a víz mellé és ott próbára teszem őket. Akiről azt mondom, hogy menjen veled, az veled megy s akiről azt mondom, hogy ne menjen veled, az nem megy.” Gedeon tehát a víz partjára vezette a népet, és az Úr így szólt hozzá: „Akik nyelvükkel nyalják a vizet, ahogy a kutya lefetyeli, állítsd az egyik oldalra, azokat meg, akik térdükre esve isznak, a másik oldalra.” Azoknak a száma, akik nyelvükkel nyalták a vizet, háromszázat tett ki. A nép többi része térdre esve ivott. Akkor így szólt az Úr Gedeonhoz: „Ezzel a háromszáz emberrel szabadítalak meg benneteket és adom kezedbe Midiánt, akik úgy nyalták a vizet. A többiek menjenek mind haza.” Gedeon kivette a nép kezéből a korsókat és a harsonákat, majd hazaküldte Izrael fiait, mindegyiküket a saját sátrába, és csak a háromszázat tartotta ott. Midián tábora az övé alatt volt a völgyben. (Bír 7,1-8)

Az Úr leküldte Gedeont ellenfelei táborába az éjszaka szolgájával, Purával, hogy erőt meríthessen beszédükből. Amikor Gedeon odaért, az egyik ember éppen álmát beszélte el barátjának: „Ezt álmodtam: egy árpakenyér gurult Midián táborába, a sátorhoz ért, fölborította és teljesen fölforgatta.” Barátja így válaszolt neki: „Ez csak Gedeonnak, az Izrael fiai közül való Joás fiának kardja lehet. Isten kezébe adta Midiánt és az egész tábort.” Amikor Gedeon hallotta az álmot és magyarázatát, leborult, majd visszatért Izrael táborába és így szólt: „Keljetek föl, mert az Úr kezetekbe adta Midián táborát!” (Bír 7,13-15) Gedeon ezután háromszáz emberét három csoportba osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott. (Bír, 7,16) Az éjféli őrváltás idején száz emberrel behatolt a tábor szélére, majd megfújta a harsonát. A három csoport is megfújta a harsonákat és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: „Az Úrért és Gedeonért.” S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midianiták futásnak eredtek. Míg a háromszáz ember fújta a harsonát, az Úr az egyik ember kardját a másik ellen fordította az egész táborban. Egészen Bet-Hassittáig menekültek. (Bír 7,20-22) Izrael fiai üldözőbe vették őket, s elfogták Midián két fejedelmét, Orebet és Zebet, kiknek fejét vették, s visszaküldték Gedeonnak a Jordánon túlra.

A Rubens-iskolához tartozó festő (ca. 1625-30) képén úgy kelt Gedeon zűrzavart az ellenséges táborban, ahogy az előző napi álomban becsapódó kenyér. Az ostromot Nicolas Poussin (1625-26) is megfestette.

     

Miután Efraim törzsének féltékenységét lecsillapították, Midián két királyát, Zebachot és Szalmunnát még továbbüldözték. Útközben kenyeret kértek a szukkoti és a penueli emberektől, de azok gúnyolódtak velük. A csata után Joás fia, Gedeon, a Haresz hegyén át tért vissza. Elfogott egy legényt a szukkoti emberek közül. Kivallatta, és ez leírta Szukkot elöljáróinak és véneinek nevét, hetvenhét embert. Erre Gedeon elment a szukkoti emberekhez, és így szólt: „Itt van Zebach és Szalmunna, akik miatt gúnyolódtatok velem és azt mondtátok: Talán már a kezedben van Zebach és Szalmunna keze, hogy kenyeret adjunk elcsigázott seregednek?” Megragadta a város véneit, aztán fogta a puszta töviseit és bogáncsait, és szétmarcangolta velük a szukkotiakat. Lerombolta Penuel megerősített tornyát is, a város lakóit pedig lemészárolta. Aztán így szólt Zebachhoz és Szalmunnához: „Milyenek voltak azok az emberek, akiket a Táboron megöltetek?” „Hozzád hasonlítottak – válaszolták neki. – Megjelenésre olyanok voltak, mint a király fiai.” „Az én testvéreim voltak, anyám fiai – mondta nekik Gedeon. – Amint igaz, hogy az Úr él, ha élve hagytátok volna őket, nem ölnélek meg benneteket.” Akkor így szólt legidősebb fiához, Jeterhez: „Rajta, öld meg őket!” A fiú azonban nem vonta ki kardját, mert félt, hiszen még gyermek volt. Zebach és Szalmunna így szóltak: „Nos, ronts nekünk magad, hisz amilyen az ember, olyan az ereje.” Erre Gedeon fölkelt és megölte Zebachot és Szalmunnát, és elvette a holdacskákat, amelyek a tevék nyakán lógtak. (Bír 8,13-21)

Izrael fiai hálából uralkodójukká akarták tenni Gedeont, de ő ezt elhárította. Helyette a zsákmányból aranyat kért a midiániták ékszereiből, s abból egy efodot készített, amit Ofrában helyezett el. (Az Írás elítélőleg említi a kultikus tárgyat, feltehetőleg bálványozásnak minősíti.) Egész Izrael odaadta magát neki, és ez lett Gedeonnak és családjának csapdája. Így Midián megalázkodott Izrael fiai előtt, nem emelte föl többé fejét. Az országban negyven esztendeig nyugalom volt, mindaddig, amíg Gedeon élt. Jerubbaál, Joás fia tehát hazatért és házában maradt. Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tőle származott, mert több felesége volt. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában. Gedeon halála után Izrael fiai újra összeadták magukat Baállal és istenüknek fogadták Baál-Beritet. Izrael fiai nem emlékeztek többé az Úrra, Istenükre, aki kiszabadította őket ellenségeik kezéből. Jerubbaál-Gedeon háza iránt sem tanúsítottak hálát azért a sok jóért, amit Izraellel tett. (Bír 8,27-35)   

ABIMELEK KIRÁLYSÁGA

Jerubaál fia, Abimelek anyja szichemi családjával szövetkezve legyilkolta hetven testvérét Ofrában egy kövön, majd királyságra tört.  A testvérgyilkosságot egyedül Jotam élte túl, aki aztán a Gerizim hegyének csúcsáról fellázította a népet Abimelek ellen: 

„Hallgassatok meg Szichem előkelői, akkor Isten is meghallgat benneteket! Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl – legyen aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: légy a királyunk! De az olajfa azt felelte: Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Akkor a fák így szóltak a fügefához: Gyere, és légy a királyunk! De a fügefa így válaszolt nekik: Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek? A fák erre a szőlőtőnek mondták: Gyere és uralkodjál rajtunk! A szőlőtő így felelt nekik: Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: Gyere, és légy a királyunk! A tüskebokor így válaszolt a fáknak: Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek, és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti a Libanon cédrusait. Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el, amikor királlyá tettétek Abimeleket, s ha jól bántatok Jerubbaállal és házával, s ha érdemei és tettei szerint viselkedtetek… Atyám ugyanis harcolt értetek, veszélynek tette ki életét, kiszabadított benneteket Midián kezéből, ma mégis fölkeltetek atyám háza ellen, megöltétek fiait, hetven embert ugyanazon a kövön, és Szichem előkelői fölé Abimeleket emeltétek, rabszolgájának fiát, azért, mert testvéretek. Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el ma Jerubbaállal és házával, akkor teljék örömötök Abimelekben, és neki is tibennetek. De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit és Bet-Millót, s csapjon ki tűz Szichem előkelőiből és Bet-Millóból és eméssze meg Abimeleket.” Ezután Jotam elmenekült és biztonságos helyen, Beerben telepedett le, távol testvérétől, Abimelektől. (Bir 9,7-21)

Abimelek három évig uralkodott Izraelen. Isten azonban elküldte a viszály lelkét Abimelek és Szichem előkelői közé, és Szichem előkelői föllázadtak Abimelek ellen. Ez azért volt, hogy a Jerubbaál hetven fia ellen elkövetett erőszak visszaszálljon rá, és vérük testvérükre, Abimelekre szálljon, aki megölte őket, meg Szichem előkelőire, akik segítettek neki testvérei meggyilkolásában. (Bír 9,22-24) Szichem előkelői Obed fiában, Gaalban reménykedtek, aki azért jött Szichembe, hogy Abimelek ellen lázítsa a várost. Gaál harcra is kelt Abimelekkel, de kiűzték Szichemből. Másnap Abimelek serege lemészárolta a város lakóit, és a várost elhagyó népet népet is a mezőn. Szichemet lerombolta és beszórta sóval. Mikor Abimelek megtudta, hogy Migdol-Szichem előkelői összegyűltek El-Berit templomának termében, embereivel fölment a Szalmon hegyére. Kezébe vette fejszéjét, levágott egy faágat, fölemelte és vállára tette, aztán így szólt az emberekhez, akik követték: „Látjátok, hogy én mit teszek. Gyorsan tegyétek ti is azt, amit én.” Minden ember levágott egy ágat, majd követték Abimeleket és lerakták az ágakat a terem fölé, és tüzet gyújtottak azokra, akik ott voltak. Migdol-Szichem valamennyi lakója elpusztult, mintegy ezer férfi és nő. (Bír 9,48-49)

Ezután Abimelek Tebec ellen vonult, megostromolta és elfoglalta. Volt a város közepén egy megerősített bástya. Ide menekült a város minden lakója, férfiak és nők egyaránt. Miután bezárták maguk mögött a kaput, fölmentek a torony tetejére. Abimelek egészen a toronyig vonult, és megostromolta. Amikor a torony kapujához közlekedett, hogy fölgyújtsa, egy asszony Abimelek fejére hajított egy felső malomkövet, és összezúzta a koponyáját. Erre azon nyomban hívatta fegyverhordozóját és így szólt hozzá: „Vond ki a kardodat és ölj meg, nehogy azt mondhassák rólam az emberek, hogy asszony ölt meg.” Fegyverhordozója átszúrta és meghalt. Amikor Izrael fiai látták, hogy Abimelek meghalt, ki-ki visszatért a házába. Isten így fizette vissza Abimeleknek a rosszat, amit atyjával tett, amikor megölte hetven testvérét. Így fordította vissza Isten Szichem embereinek fejére minden gonoszságukat. Jotamnak, Jerubbaál fiának átka beteljesedett rajtuk. (Bír 9,50-57)

 

JIFTACH

Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Baáloknak, Asztartéknak, valamint Arám, Szidón és Moáb isteneinek, az ammoniták és filiszteusok isteneinek szolgáltak. Elhagyták az Urat, és nem szolgáltak neki. Az Úr haragja ezért föllángolt Izrael ellen, s a filiszteusoknak és Ammon fiainak kezébe adta őket. (Bír 10,6-7) Miután Izrael végső nyomorúságra jutott, a nép bűnbánatot tartott, s az Úr ismét megkönyörült rajtuk.

Jiftach, a vitéz harcos egy parázna nőtől született törvénytelen fia volt atyjának, Gileádnak, akit féltestvérei elűztek és kitagadtak az örökségből. Mikor Ammon fiai megtámadták Izraelt, Gileád vénei megkeresték, és vezérüknek kérték fel. Jiftach így felelt Gileád véneinek: „Ha visszavisztek, hogy harcoljak Ammon fiai ellen és ha az Úr kezembe adja őket, vezéretek leszek.” (Bír 11,9)

Jiftach követeket küldött az ammoniták királyához, aki számonkérte rajta azokat a földeket, amelyeket Izrael foglalt el tőlük egyiptomi kivonulása után. Jiftach emlékeztette rá Ammon fiainak királyát, hogy Izrael Moáb királyától és az amoriták királyától is engedélyt kért a békés átvonuláshoz, ők azonban megtagadták, sőt meg is támadták Izrael fiait. Az Úr Izrael népe mellett állt, és segítette legyőzni támadóit. Jiftach ezt üzente: Ami engem illet, én nem vétettem ellened, de te igazságtalanul bánsz velem, amikor harcot indítasz ellenem. Ítéljen hát ma az Úr, a bíró Izrael és Ammon fiai között!” Az ammoniták királya azonban nem hallgatott Jiftach üzenetére, amelyet az hozzá intézett. (Bír 11,27-28)

Az Úr lelke akkor Jiftachra szállt, s ő bejárta Gileádot és Manasszét, bejárta a gileádi Micpát, és a gileádi Micpától Ammon fiai mögé került. Jiftach fogadalmat tett az Úrnak, és ezt mondta: „Ha kezembe adod Ammon fiait, akkor aki elsőnek lép ki házam kapuján, hogy elém jöjjön, amikor győztesen visszatérek az Ammon fiaival vívott csatából, az legyen az Úré, azt bemutatom égőáldozatul.” Jiftach felvonult Ammon fiai ellen, hogy megütközzék velük, és az Úr kezébe adta őket. Megverte őket Aroertől egészen Minnit vidékéig (húsz várost) és Abal-Keramimig. Ez óriási vereség volt, és Ammon fiai megalázkodtak Izrael fiai előtt. Amikor Jiftach visszatért Micpából házába, a lánya ment eléje, dobszóra táncolva. Egyetlen gyermeke volt. Rajta kívül se fia, se lánya nem volt. Amikor meglátta, megszaggatta ruháját, és így szólt: „Ó, leányom, balszerencsét hozol rám! Épp te vagy, aki nyomorúságba taszítasz?! Köteleztem magam az Úr színe előtt és nem vonhatom vissza.” (Bír 11,29-35)

Pieter van Lint (1640-es évek), Hyeronimus Francken (17. sz.), Bon Boullogne (17. sz.), Giovanni Francesco Romanelli (17. sz.), Pieter Lastman (17. sz.) és Gillis van Valckenborch (17. sz.) képén Jiftach, a győztes hadvezér megszaggatja ruháját, mikor megpillantja örömmel elé siető lányát. Hyeronimus Francken képe azért is érdekes, mert a háttérben előrevetíti a leány feláldozásának jelenetét.

     

     

     

Míg a legtöbb képen csörgődobbal ábrázolták a leányt, addig Pietro Liberi (1665) képén a derekára erősített dobon ütőkkel játszik, Francesco Botti (17. sz.) festményén pedig hárfát tart kezében. 

    

Giovanni Antonio Pellegrini (1700-25) és Pier Francesco Guala (18. sz.) képén apa és lánya egymáshoz közel áll. Az utóbbi képet nézve, szinte halljuk, ahogy a leány meggyőzi apját ígérete megtartásáról: „Atyám – felelte neki –, ha elkötelezted magad az Úrnak, tégy velem fogadalmad szerint, amelyet tettél, mert az Úr megadta neked, hogy bosszút állhass ellenségeiden, Ammon fiain.” Azután ezt mondta atyjának: „De engedd meg nekem, hogy két hónapra elmehessek a hegyek közé, és barátnőimmel elsirathassam szüzességemet.” „Menj!” – felelte neki és elbocsátotta két hónapra. Erre elment és barátnőivel a hegyekben siratta szüzességét. (Bír 11,36-38)

     

Amikor eltelt a két hónap, visszatért atyjához, s az teljesítette fogadalmát, amit tett. Még nem ismert férfit. Így keletkezett Izraelben az a szokás, hogy Izrael leányai minden évben négy napon át siratják a gileádi Jiftach lányát. (Bír 11,39-40) Sébastien Bourdon (17. sz.) képén az áldozatbemutatáshoz készülődnek elő. Az apa megrendülten fordul el lányától, miközben erőt gyűjt élete legfájdalmasabb tettéhez. Girolamo Donnini (18. sz.) festményén a leány imára kulcsolt kézzel térdel apja előtt, aki kezében fogja a kést, s az égre tekint. Egy idős férfi is az égre mutat, valószínűleg emlékezteti rá, hogy az Úrnak tett ígéretét be kell tartania. Charles le Brun (1656) festményét szemlélve is érezzük a pillanat drámaiságát, ahogy az áldozati oltár mellett fekvő leány várja feláldozásának pillanatát. A háttérben síró szüzek láthatók, ahogy a többi képen is feltűnnek. Pietro della Vecchia (ca. 1650-60) bensőségesen ábrázolja a jelenetet: az oltárasztalon mezítelenül kuporgó leánytól búcsúzik atyja, fejét fejéhez hajtja, s utolsó szavait súgja fülébe.

     

     

Johann Michael Baader (18. sz.) festményén már erőteljesen lendül Jiftach keze a késsel, most fogja nyakon szúrni leányát. Francesco Maffei (ca. 1650) képén a leány véres nyaka hátrahanyatlik, kezei elernyedten lógnak mellette, miután apja belédöfte kését. Haláltusájánk pillanatait látjuk.

     

SÁMSON

Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr negyven évre a filiszteusok kezébe adta őket. Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.” Az asszony elment, és elmondta férjének. „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: Fogansz és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.” (Bír 13,1-7) Carlo Saraceni (ca. 1610) tájképének előterében vihar által megtört, korhadt fatörzs tövében üldögél a meddő asszony, miközben az angyal megjelenik neki.

Mánoah akkor az Úrhoz könyörgött: „Kérlek, Uram, hadd jöjjön el még egyszer az az ember, akit küldtél, s tanítson meg minket rá, mit kell tennünk a születendő gyermekkel.” Az Úr meghallgatta Mánoahot, és az Úr angyala újra eljött az asszonyhoz, akkor, amikor épp a mezőn volt, és férje, Mánoah nem volt vele. Az asszony gyorsan elszaladt és tudtára adta férjének a dolgot. Így szólt hozzá: „Megjelent az az ember, aki a múltkor járt nálam.” Mánoah fölkelt, követte feleségét, odament az emberhez és így szólt hozzá: „Te vagy az az ember, aki ezzel az asszonnyal beszéltél?” „Én vagyok” – válaszolta. Mánoah erre azt mondta: „Ha szavad valóra válik, mi legyen a tennivalónk a gyermek körül?” Az Úr angyala így válaszolt Mánoahnak: „Az asszony tartózkodjék mindattól, amit mondtam neki. Ne fogyasszon semmi olyat, ami a szőlőtőkéről való, ne igyék bort, se részegítő italt, ne egyék semmi tisztátalant, s tartsa meg mindazt, amit meghagytam neki.” (Bír 13,8-14) Pieter Lastman (1617) festményén férj és feleség egymás kezét fogva hallgatja a fa tövében üldögélő angyal tanácsait.

     

Mánoah akkor így szólt az Úr angyalához: „Engedd meg, hogy marasztaljunk és elkészítsünk számodra egy kecskét.” Mánoah ugyanis nem tudta, hogy az Úr angyala. Az Úr angyala azt felelte Mánoahnak: „Ha tartóztatsz is, nem eszem ételedből; ha ellenben égőáldozatot akarsz készíteni, mutasd be az Úrnak.” Mánoah akkor megkérdezte az Úr angyalától: „Mi a neved? Ha ugyanis beteljesedik a szavad, szeretnénk megtisztelni.” Az Úr angyala azt felelte: „Miért kérdezősködöl nevem felől, mikor azt titok fedi?” Erre Mánoah vette a kecskét az ételáldozattal együtt, és bemutatta a sziklán égőáldozatul az Úrnak, aki titokzatos dolgokat művel. Amikor a láng az ég felé csapott az oltárról, az Úr angyala fölemelkedett ebben a lángban. Mánoah és felesége látták és arcra borultak a földön. Az Úr angyala többé nem jelent meg sem Mánoahnak, sem feleségének, és Mánoah megértette, hogy az Úr angyala volt. (Bír 13,15-21)

Luca Giordano (17. sz.), Charles de La Fosse (17. sz.), Eustache Le Sueur (1640-50), Gerrit Williemsz Horst (1639), Salomon de Bray (1657, 1661), Govert Flinck (17. sz.), Antonio Balestre (17. / 18. sz.) és Nicoló Malinconico (17. sz.) festményein az égőáldozatot bemutató házaspár Istenfélelemmel eltelve mered a füstben felszálló angyalra. Salomon de Bray 1657-ben festett képén Mánoahot háttal ábrázolta, amint rémült mozdulatával épp kitakarja felesége hasát a néző elől, de egyben fel is hívja a figyelmet az addig meddő asszony várandósságára.  

     

     

     

    

     

Frans Post (1648) képének címe "Brazil tájkép Mánoah áldozatával", melynek előterében egzotikus növények és állatok láthatók. Pieter Lastman (1624) képén is feltűnik egy szimbolikus jelentéssel bíró madár. A pávát, melyet a Szentírásban a tukkijim szó jelöl, csak később, Salamon uralma alatt szállították be Izraelbe tarziszi hajók majmokkal, arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal együtt. Mánoah áldozata mellé azért kerülhetett, mert az örök életet szimbolizálja. Ha a Szentírás szövegét tovább olvassuk, megértjük mire utalhatott vele a festő: „Egész biztosan meg kell halnunk – mondta Mánoah feleségének –, mert Istent láttuk.” Felesége így válaszolt neki: „Ha az Úrnak az volna a szándéka, hogy megöljön minket, akkor nem fogadott volna el kezünkből égő­ és ételáldozatot, és nem adta volna most nekünk ezeket az utasításokat.” (Bír 13,22-23) Az áldozati oltár oldalán látható dombormű Mózest ábrázolja a rézkígyóval. Aki feltekintett a rékígyóra, az nem halt meg. Mánoah és felesége sem halt meg, hiába látta meg az Úr angyalát.

     

Rembrandt Harmensz van Rijn (1641) és Barent Fabritius (1650-es évek első fele) festményén (utóbbi a budapesti Szépművészeti Múzeumban található) Mánoah és felesége imádságos lélekkel hódol az Úr angyala előtt, aki elfogadta égőáldozatukat, s meghozta a hírt gyermekük foganásáról. Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, az Úr megáldotta és az Úr lelke irányítani kezdte Mahane-Dán táborában, Szorea és Estaol között. (Bír 13,24-25)

     

Sámson lement Timnába, és ott meglátott a filiszteusok lányai közt egy nőt. Amikor visszament, elbeszélte apjának és anyjának: „Láttam Timnában a filiszteusok lányai között egy nőt. Vegyétek nekem feleségül.” Apja és anyja így szólt hozzá: „Nincsen nő törzsed tagjai közt és egész népedben, hogy elmész, és a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni?” De Sámson így válaszolt apjának: „Azt szerezd meg, mert az tetszett meg nekem.” Apja és anyja ugyanis nem tudta, hogy ezt az Úr sugallta, s hogy csak ürügyet keres a filiszteusok ellen. Ebben az időben ugyanis a filiszteusok uralkodtak Izraelen. Sámson lement Timnába. Amikor a timnai szőlőhegyhez ért, ordítva nekirontott egy fiatal oroszlán. Rászállt az Úr lelke, és Sámson puszta kézzel széttépte az oroszlánt, mintha csak egy kecskét tépett volna szét. Apjának meg anyjának azonban nem mondta el, mit tett. Lement, s beszélt a lánnyal – tetszett neki. (Bír 14,1-7)

Sámson szétfeszíti az oroszlán száját Peter Paul Rubens (17. sz.), Nicoló Malinconoco (1693-94), Luca Giordano (1695-96) és Giovanni Battista Tiepolo (18. sz.) festményén is. 

     

    

Egy idő múlva aztán visszatért, hogy feleségül vegye a lányt. Kitérőt tett, hogy megnézze az oroszlán hulláját. S lám, az oroszlán csontvázában méhraj volt és lépesméz. Felmarkolta, s menet közben eszegette. Amikor hazaért apjához és anyjához, nekik is adott, és ők is ettek belőle, de nem mondta meg nekik, hogy az oroszlán csontvázából szedte ki. (Bír 14,8-9) Giovanni Francesco Barbieri (1630, 1657) mindkét képén Sámson látható szüleivel, amint átadja a lépesmézet.

    

Ezután lement asszonyához. Ott hét napig tartó lakomát rendeztek Sámsonnak, mert ez volt a szokásuk a legényeknek. Mivel azonban tartottak tőle, harminc kísérőt adtak mellé, hogy a közelében legyenek.Sámson így szólt hozzájuk: „Találós kérdést szeretnék nektek föladni. Ha meg tudjátok fejteni a lakoma hét napja alatt, akkor harminc inget és harminc váltóruhát adok nektek. Ha ellenben nem tudjátok megfejteni, akkor ti adtok nekem harminc inget és harminc váltóruhát.” Azt válaszolták neki: „Add elő találós kérdésedet, hadd halljuk.”Így szólt hozzájuk: „Eledel jött ki az evőből, s édesség került ki az erősből.” (Bír 14, 10-14) Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1638) képén a lakodalmi asztalnál ülő fiatalasszony kitekint a képből, miközben Sámson feladja találóskérdését felesége népének. 

De három napig nem tudták megfejteni a találós kérdést. Ezért a negyedik napon így szóltak Sámson feleségéhez: „Vedd rá férjedet, hogy árulja el neked a találós kérdés értelmét, mert ha nem, akkor megégetünk atyád házával egyetemben. Hát azért hívtatok ide, hogy kifosszatok minket?” Sámsonnak a felesége a nyakába borulva siránkozott. Így beszélt: „Gyűlölsz, nem szeretsz. Találós kérdést adtál föl népem fiainak és nem magyaráztad meg nekem.” „Atyámnak és anyámnak sem fejtettem meg, s neked elmondjam?!” – felelte neki. Erre hét napon át siránkozott a nyakába borulva, ameddig csak tartott a lakoma. A hetedik napon végül elárulta neki a megfejtést, mert folyton zaklatta, ő pedig elmondta népe fiainak. A hetedik napon, mielőtt betért volna hálószobájába, a városbeliek így szóltak Sámsonhoz: „Méznél vajon mi édesebb, oroszlánnál mi erősebb?” Így válaszolt nekik: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, nem fejtettétek volna meg talányomat.” Akkor leszállt rá az Úr lelke, lement Askalonba, ott megölt harminc embert, elvette amijük volt, és a váltóruhákat odaadta azoknak, akik megfejtették a találós kérdést. Aztán haragra gerjedve visszatért atyja házába. Sámson feleségét hozzáadták egyik barátjához, aki vőfélyül szolgált neki. (Bír 14,14-20) 

Bizonyos idő elteltével, a gabona aratása idején Sámson elment, hogy meglátogassa feleségét. Vitt neki egy kecskegidát és kijelentette: „Be szeretnék menni feleségemhez a hálószobába.” Apósa azonban megtiltotta neki. „Azt hittem – válaszolta –, hogy meggyűlölted, azért hozzáadtam egy cimborádhoz. De hát a húga nem szebb nála? Legyen helyette ő a feleséged.” Sámson így felelt neki: „Ezúttal nem érhet vád a filiszteusok részéről, ha rosszat teszek nekik.” (Bír 15,1-4) Sámson összeszorított ököllel fenyegeti meg az ablakon kitekintő apósát Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1635) festményén. 

     

Ezzel Sámson elment, fogott háromszáz rókát, s szerzett egy csomó csóvát. Az állatokat farkuknál összekötötte egymással, és minden két farok közé tett egy csóvát. Aztán meggyújtotta a csóvákat, és nekieresztette a rókákat a filiszteusok vetéseinek. Így meggyújtotta a kévéket meg a lábon álló vetéseket, aztán a szőlőket és olajfákat is. A filiszteusok kérdezgették: „Ki tette ezt?” Ezt a választ kapták: „Sámson, a timnai ember veje, mert elvette tőle feleségét és a barátjának adta.” Erre a filiszteusok elmentek, s elégették az asszonyt és családját. Sámson így szólt: „Mivelhogy így tettetek, nem nyugszom, míg bosszút nem állok rajtatok.” Megverte őket tetőtől talpig, nagy csapást mért rájuk. Ezután lement és Etam sziklabarlangjában telepedett le. (Bír 15,5-8)

A filiszteusok felvonultak, s Júda földjén ütöttek tábort. Egészen Lehiig nyomultak előre. A júdeaiak így szóltak hozzájuk: „Miért jöttetek hozzánk?” Azok ezt válaszolták: „Avégett jöttünk, hogy megkötözzük Sámsont és elbánjunk vele azért, amit velünk tett.” Erre Júdából lement háromezer ember Etam sziklabarlangjához, és így szóltak Sámsonhoz: „Nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Mit tettél?” Így válaszolt nekik: „Amit ők tettek velem, azt tettem én is velük.” „Azért jöttünk – mondták neki –, hogy megkötözzünk és a filiszteusok kezébe adjunk.” Sámson így szólt hozzájuk: „Esküdjetek meg nekem, hogy nem öltök meg.” „Nem! – válaszolták neki. – Mi csak megkötözünk és a kezükbe adunk. Arról azonban, hogy megöljünk, szó sem lehet.” Meg is kötözték két új kötéllel, és fölhúzták a szikláról. Amikor Lehibe érkeztek, a filiszteusok diadalordítással elé rohantak. Ám az Úr lelke Sámsonra szállt, s a karján levő kötelek – mint tűztől perzselt fonalak – lemállottak kezéről. Talált ott egy friss szamárállkapcsot, kinyújtotta kezét, megragadta és agyonvert vele ezer embert. (Bír 15,9-15)

Giulio Cesare Procaccini (17. sz.), Hilaire Pader (17. sz.) és Orazio Riminaldi (17. sz.) festményén Sámson agyonveri a filiszteusokat, Giovanni Battista Langetti (ca.1660) képén kifáradva, megszomjazva fekszik a földön a hullák között.

     

     

Sámson ekkor így szólt: „Egy hitvány állkapoccsal jól elpáholtam őket, egy szamár állkapcsával agyonvertem ezer embert.” Amikor befejezte beszédét, elhajította az állkapcsot, és elnevezte azt a helyet Ramat-Lehinek. Mivel nagyon megszomjazott, így könyörgött az Úrhoz: „Nagy győzelmet arattál szolgád keze által, s most pusztuljak el a szomjúságtól és essem a körülmetéletlenek kezébe?” Akkor Isten megrepesztette Lehi barlangját, s víz fakadt belőle. Sámson ivott, életereje visszatért és új erőre kapott. Ezért nevezték el ezt a forrást Ain-Hakkorénak. A mai napig is megvan Lehiben. Sámson húsz évig volt bírája Izraelnek a filiszteusok idejében. (Bír 15,16-20)

Giovanni Battista Langetti (17. sz.) és Guido Reni (1614-16) festményén is a szamárállkapocsból iszik Sámson, miután agyonverte a filiszteusokat. Az utóbbi képen diadalittas, győztes hősként jelenik meg a táj fölé magasodó aktja.

     

Salomon de Bray (1636) Sámsonról festett portréján a férfit szamárállkapoccsal ábrázolta, amiből víz spriccel ki. Valentin de Boulogne (1631) Sámson-portréján a vörös palástba öltözött férfi oroszlánbőrrel letakart asztalon könyököl, előtte az állkapocs csont látható.

    

Innen Sámson Gázába ment, ott meglátott egy szajhát és bement hozzá. A gázai embereknek tudtul adták: „Itt van Sámson!” Őrséget állítottak tehát és figyelték a város kapujánál. Egész éjszaka nyugodtan maradtak és ezt mondták: „Napkeltéig várunk, aztán megöljük.” Sámson éjfélig aludt, éjfélkor fölkelt, fogta a város kapujának szárnyait, a két ajtófélfát a pántokkal együtt kirántotta, vállára vette és elvitte a Hebronra néző hegy tetejére és ott letette. (Bír 16,1-3)

Ezután beleszeretett a Szórak völgyében egy nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá és azt mondták neki: „Szedd rá és tudd meg, miben rejlik különleges ereje, hogyan tudnánk fölékerekedni, megkötözni és ártalmatlanná tenni. Ezért ki-ki ad neked 1100 ezüstsékelt.” Delila így szólt Sámsonhoz: „Mondd meg nekem, miben rejlik nagy erőd, mivel kellene téged megkötözni, hogy tehetetlenné tegyenek?” Sámson így felelt neki: „Ha megkötöznek hét friss húrkötéllel, amelyet még nem szárítottak ki, elvesztem erőmet, és olyan leszek, mint a többi ember.” A filiszteusok fejedelmei vittek Delilának hét friss húrkötelet, amit még nem szárítottak ki, és ő megkötözte velük. Az embereket lesbe állította a szobájában, aztán odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” De ő eltépte a köteleket, ahogyan a kócfonál elszakad, amikor a tűz megperzseli. Így erejének titka rejtve maradt. Ám Delila így szólt Sámsonhoz: „Rászedtél és hazudtál nekem. Most azonban mondd meg nekem, mivel lehetne megkötözni.” Így válaszolt neki: „Ha jól megkötöznek új kötelekkel, amelyeket még nem használtak semmire, elveszítem erőmet és olyan leszek, mint a többi ember.” Akkor Delila új köteleket vett, megkötözte velük és odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Az emberek lesben álltak a szobájában. Ám ő úgy széttépte a köteleket, amelyek a karjait fogva tartották, mint a cérnaszálat. Delila ekkor így szólt Sámsonhoz: „Eddig mindig rászedtél és hazudtál nekem. Most már mondd meg, mivel lehetne megkötözni.” Így felelt neki: „Ha összefonod fejemen a hét hajfürtöt és odaerősíted a takácsok szálfeszítőjével, elvesztem erőmet és olyan leszek, mint a többi ember.” Delila elaltatta, azután összefonta Sámson fején a hét hajfürtöt, odaerősítette a takácsok szálfeszítőjével és odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából, s kirántotta a szálfeszítőt és a fonatot. Így erejének titka rejtve maradt. Delila így szólt hozzá: „Hogy mondhatsz olyat, hogy szeretsz, amikor szíved nincs velem? Már háromszor rászedtél és nem mondtad meg nekem, hogy miben rejlik nagy erőd.” Mivel egész nap gyötörte szavaival és zaklatta, halálra fáradt. Feltárta hát előtte egész szívét és így szólt: „Borotva sose ért fejemhez, mert az Isten nazírja vagyok anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, elhagy erőm, gyenge leszek, olyan, mint a többi ember.” Delila ekkor látta, hogy kitárta egész szívét. Hívatta hát a filiszteusok fejedelmeit és ezt mondta nekik: „Most gyertek, mert kitárta előttem egész szívét.” A filiszteusok fejedelmei elmentek hozzá, s magukkal vitték a pénzt is. Erre ő elaltatta Sámsont a térdén, odahívatott egy embert, az lenyírta fejéről a hét hajfürtöt. Elkezdett gyengülni és ereje elhagyta. (Bír 16,4-19)

Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1629-30) képén egy filiszteus férfi lopózik nesztelen, ollóval a kezében a fa mellett üldögélő Delila felé, kinek ölében Sámson alussza az igazak álmát. Rembrandt (17. sz.) másik képén Delila nyújtja az ollót a megriadt katonának, hogy vágja le vele Sámson haját.

     

Anthony van Dyck (ca. 1618-20) és Pieter Claesz Soutman (17. sz.) képein a filiszteus épp az első hajfürt levágásához készülődik. Delila csendre int mindenkit, aki körülöttük áll. A háttérben katonák várakoznak.

     

Domenico Fiasella (1650), Christiaen van Couwenbergh (17. sz.), Peter Paul Rubens (ca. 1609-10) és Jan Steen (1668) képein a filisztus már Sámson fürtjeit vágja. Couwenbergh filiszteusa azonban nem ollót, hanem borotvát tart kezében. Fiasella képén Delila elfordul, hogy csendre intse a háttérben izgatottan várakozó katonákat. Mozdulatában némi bűntudat is felfedezhető, hiszen épp szeretőjét árulja el. Rubens festményének hátterében szoborfülkében egy anya szobra látható gyermekével. Mintha a festő kontrasztba állítaná Delila árulását a gyermek anyjába vetett bizalmával. Couwenbergh képén a függöny alól oroszlán figyel, mintha Delilán keresztül állna bosszút megöléséért. Fiasella képén két kis puttó látható Sámson fegyvereivel, egyikük a szamárállkapocs csontot tartja vállán. Jan Steen képén két kisgyerek játszik a terített asztal mellett, egyikük csontot ad a kiskutyának, Delila pedig a levágott hajfürtöt adja tovább egy másik katonának.

     

     

A Szentírás szövegével ellentétben Hendrick van Somer (1640-50), Matthias Storm (1630-as évek), Gerard van Honthorst (1615), Giuseppe Antonio Felice Orelli (18. sz.) festményein Delila fogja az ollót, s vágja le szeretője haját. Artemisia Gentileschi (1652-53), Antonio Bellucci (17. / 18. sz.) és Giovanni Francesco Barbieri (17. sz.) képein Delila egyik kezében az olló, a másikban a levágott hajfürt látható, miközben tekintetével a katonáknak jelez, hogy jöhetnek megkötözni Sámsont. Caravaggio (17. sz.) Sámsonjának fejét Delila egészen megborotválta, a katonák épp most kattintják csuklóira a bilincset. 

     

     

     

     

Delila odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából s azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle. ( Bír 16,20) Anthony van Dyck (1628) és Giovanni Francesco Barbieri (17. sz.) képein a filiszteusok épp rávetik magukat az álmából ébredő, kapálózó Sámsonra, hogy megkötözzék. Van Dyck képén Sámson Delilára néz, aki szerelmet hazudik tekintetével és mozdulatával még az utolsó pillanatban is, míg Barbieri képén kitaszítja öléből a férfit.

    

Jan Steen (1667-70, 1670) mindkét képén hangoskodó csürhe veszi körül Sámsont, akiből mind gúnyt űznek. Egy kutya ugat, valaki pedig trombitába fúj. Sámson olyannyira erejétvesztette, hogy még kisgyermekek is képesek "pórázon tartani", miközben egy másik férfi pimaszul Delila keblét fogdozza. A földön Sámson levágott hajfürtjei fekszenek szanaszét.

     

A filiszteusok elfogták, kiszúrták a szemét és levitték Gázába. Kettős lánccal megkötözték és a fogságban malmot hajtattak vele. (Bír 16,21) Peter Paul Rubens (ca. 1609-1610), Gioacchino Assereto (17. sz.) és Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1636) azt pillanatot ábrázolta, mikor kiszúrják Sámson szemét. Rembrandt nem csak Sámson ökölbe szorított kezeivel, de befeszített lábujjainak görcsberándulásával is érzékeltette fizikai fájdalmát. Mindeközben Delila levágott hajfürtjeivel kezében kiiszkol a sátorból.

     

    

Közben fején újra nőni kezdett a haj azután, hogy lenyírták. A filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be istenüknek, Dágonnak, és örömünnepet tartsanak. Közben egyre mondogatták: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont!” Amikor a nép látta istenét, ujjongásban tört ki a dicséretére és ezt mondta: „Kezünkre adta istenünk ellenségünket, Sámsont, aki pusztította országunkat, és sokunkat megölt.” Amikor már jókedvre derültek, így szóltak: „Hívjátok elő Sámsont, hadd mulattasson minket!” Elővezették Sámsont a börtönből, és ő játszott előttük. Utána odaállították az oszlopok közé. Sámson akkor így szólt ahhoz a fiúhoz, aki a kezénél fogva vezette: „Vezess oda, hogy megfoghassam az oszlopokat, amelyeken az épület nyugszik, és megtámaszkodhassam.” A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal. A filiszteusok minden fejedelme ott volt, és a tetőn volt vagy háromezer ember, férfi és nő, akik nézték Sámson játékát. Sámson akkor az Úrhoz könyörgött és így szólt: „Uram, Isten, emlékezzél meg rólam, s most az egyszer adj nekem erőt, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért.” Sámson átkarolta a két középen álló oszlopot, amelyen az épület nyugodott, nekifeszült az egyiknek a jobb kezével, a másiknak a bal kezével, s így szólt: „Haljak meg a filiszteusokkal együtt!” Minden erejével nekifeszült, és az épület rászakadt a fejedelmekre és az egész népre, amely ott volt. Sokkal többet ölt meg akkor, amikor meghalt, mint amennyit akkor ölt meg, amikor élt. Testvérei és atyjának háza eljöttek és magukkal vitték. Elszállították és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoahnak sírboltjában. (Bír 16,22-31)

Il Grechetto (17. sz.), egy ismeretlen itáliai mester (ca. 1650), Domenico Gargiulo (17. sz.) és Johann Georg Platzer (1750) is megfestett Sámson bosszúját, amint minden erejét összegyűjtve összedönti az épületet. 

    

    

 

MICHA SZENTÉLYE ÉS DÁN TÖRZSÉNEK VÁNDORLÁSA

Volt Efraim hegyén egy ember, akit Michajehunak hívtak. Így szólt anyjához: „Az az 1 100 ezüst, amit elvettek tőled, s ami miatt te átkot mondtál, amihez – saját fülem hallatára – azt is hozzáfűzted: Ünnepélyesen kijelentem: ezt a pénzt az Úrnak szentelem, a saját kezemből, hogy [öntött] istenszobor készüljön belőle, az nézd, itt van a kezemben, én vettem el. S most visszaadom neked.” Anyja így szólt: „Az Úr áldja meg az én fiamat!” Michajehu pedig visszaadta anyjának az 1 100 ezüstpénzt. Anyja tehát fogott 200 sékel ezüstöt és odaadta az ezüstművesnek. Az csinált belőle egy faragott és egy öntött szobrot, ami aztán Michajehu házába került. Micha szentélyt készített neki, majd efodot és terafimot csinált, és az egyik fiát megtette papjává. Ebben az időben nem volt király Izraelben, és mindenki azt tette, ami neki tetszett. Volt egy fiatalember, aki a júdeai Betlehemből, Júda nemzetségéből származott és levita volt, s mint idegen élt ott. Ez az ember elhagyta a júdeai Betlehem városát, hogy ott telepedjék meg, ahol tud. Vándorlása közben Efraim hegyére ért, Micha házához. Micha így szólt hozzá: „Honnan jössz?” Így válaszolt neki: „Levita vagyok a júdeai Betlehemből. Azért keltem útra, hogy letelepedjem ott, ahol tudok.” Micha azt mondta neki: „Telepedjél le nálam, légy atyám és papom. Adok neked sékel ezüstöt évente, egy ruhát és teljes ellátást”, és rá is beszélte a levitát. A levita úgy határozott, hogy ennél az embernél marad. A fiatalember olyan lett számára, mint valamelyik a fiai közül. Micha beiktatta a levitát; a fiatalember a papjává lett és Micha házában maradt. „Most már tudom – mondta Micha –, hogy az Úr jót tesz velem, mert levita papom van.” (Bír 17,1-13)

Abban az időben nem volt király Izraelben. Abban az időben tehát Dán törzse földet keresett, hogy ott letelepedhessen, mert addig a napig nem kapott örökrészt Izrael törzsei között. Dán fiai elküldtek nemzetségükből öt bátor embert Szoreából és Estaolból, hogy nézzék meg és kémleljék ki a vidéket. Azt mondták nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre a vidéket. Ezek eljutottak Efraim hegyére, egészen Micha házáig, és ott töltötték az éjszakát. Mivel Micha háza mellett voltak, megismerték a fiatal levita hangját. Odamentek és így szóltak hozzá: „Ki hozott ide téged? Mit csinálsz és mid van itt?” Így válaszolt nekik: „Ezt és ezt tette velem Micha, szolgálatába fogadott és a papja lettem.” Kérdezd meg Istent – mondták neki –, hadd tudjuk meg, sikeres lesz-e utunk, amire vállalkoztunk.” A pap így válaszolt nekik: „Menjetek békével! Utatokat, amire vállalkoztatok, az Úr tekintete kíséri.” Az öt ember útra kelt és Laisba érkezett. Látták, hogy az ott lakó nép biztonságban él a szidóniak módjára, nyugodt és magabiztos, hogy semmijük sem hiányzik abból, amit a föld terem, távol vannak a szidóniaktól, és az arámokkal sincs semmi dolguk. (Bír 18,1-7)

Gatszáz fölfegyverzett férfi tért vissza Micha vázához, s üdvözölték a fiatal levitát. A Dán fiai közül való hatszáz fölfegyverzett férfi megállt a küszöbnél, az öt ember pedig, aki a vidéket kikémlelte, belépett, s fogta a faragott szobrot, az efodot, a terafimot [és az öntött szobrot] – közben a pap ott maradt az ajtó küszöbénél a hatszáz fölfegyverzett emberrel. Amikor ezek beléptek Micha házába, s fogták a faragott szobrot, az efodot, a terafimot meg az öntött szobrot, a pap így szólt: „Mit csináltok?” „Hallgass – válaszolták neki –, tedd a kezedet a szádra, gyere velünk és légy atyánk és papunk! Jobb neked, ha egy ember házának papja vagy, mintha Izrael valamelyik törzsének és nemzetségének leszel a papja?” Ez tetszett a papnak, fogta tehát az efodot, a terafimot, valamint a faragott szobrot és elindult a sereggel. Ezzel útra keltek és továbbmentek. Elöl vitték gyermekeiket, nyájukat és értékes holmijukat. Már messze jártak Micha házától, amikor azok az emberek, akik Micha háza szomszédságában laktak, fellármázták egymást és Dán fiai után eredtek. Amikor ezek utánuk kiabáltak Dán fiainak, azok hátrafordultak és így szóltak Michához: „Mi bajod, hogy így kiabálsz?” Így felelt nekik: „Elvittétek istenemet, akit csináltam magamnak és a papot. Elvonultok és nekem mi marad? Hogyan kérdezhetitek hát tőlem: mi bajom?” Dán fiai így feleltek neki: „Ne halljuk többé a szavad! Vigyázz, hogy ezek a felindult emberek rád ne vessék magukat és el ne vessz házad népével együtt.” Dán fiai ezzel továbbmentek. Micha pedig, mivel látta, hogy erősebbek nála, visszafordult és hazament. Ezek pedig fogták a Micha készítette istent és a papot, aki szolgált nála, s Lais ellen vonultak, a nyugalomban és biztonságban élő nép ellen. Kardélre hányták, a várost meg lángba borították.  (Bír 18,16-27) A várost Dánnak nevezték, s felállították benne a faragott szobrot. 

 

GIBEA BŰNE ÉS A BENJAMIN TÖRZSE ELLENI HÁBORÚ

Abban az időben, amikor még nem volt király Izraelben, volt egy férfi, egy levita, aki Efraim hegységének a szélén lakott, és Júda Betleheméből hozott magának egy mellékfeleséget. Az asszony azonban megneheztelt rá, otthagyta, és visszament apja házába, a júdeai Betlehembe, s ott maradt egy ideig, négy hónapig. Férje fölkerekedett, elment hozzá, hogy jobb belátásra bírja és visszahívja magához. Szolgája volt vele és két szamara. Megérkezett a fiatalasszony apjának házába. Amikor az meglátta, örömmel sietett eléje. Apósa – a fiatalasszony apja – tartóztatta, és ő ott is maradt három napig. Ettek, ittak és ott töltötték az éjszakát. A negyedik napon kora reggel fölkeltek, és a levita indulni készült. A fiatalasszony apja azonban így szólt vejéhez: „Egyél egy falat kenyeret, gyűjts erőt és úgy indulj el.” Letelepedtek s hozzáfogtak enni és inni mindketten. Aztán a fiatalasszony apja így szólt a férjhez: „Egyezz bele, töltsd itt az éjszakát és örüljön szíved.” Amikor az ember fölkelt, hogy útra keljen, apósa nagyon tartóztatta. Ott maradt hát és ott töltötte az éjszakát. Az ötödik napon kora reggel fölkelt, hogy elinduljon, de a fiatalasszony apja így szólt hozzá: „Gyűjts előbb erőt!” Így hosszasan elidőztek, s egészen napnyugtáig eszegettek egymással. Ekkor a férj fölkelt, hogy mellékfeleségével és szolgájával útra keljen. Ám apósa, a fiatalasszony apja így szólt hozzá: „Nézd, a nap már estére hajol. Töltsd hát itt az éjszakát és örüljön a szíved. Holnap reggel aztán elindulhattok és visszatérhetsz sátradba.” A férj azonban nem egyezett bele, hogy ott töltsék az éjszakát. Fölkelt, elindult és eljutott Jebuz – vagyis Jeruzsálem – elé. Vele volt két málházott szamara, mellékfelesége és szolgája. (Bír 19,1-10)

Amikor Jebuzhoz értek, a nap már lehanyatlott. A szolga ezért így szólt urához: „Gyere, térjünk le és menjünk be a jebuzitáknak ebbe a városába, és töltsük ott az éjszakát.” Ura azonban így válaszolt neki: „Nem megyünk be idegen városba, ahol nem Izrael fiai laknak, hanem továbbmegyünk Gibeáig. Menjünk – mondta szolgájának –, igyekezzünk elérni egyet ezekből a helységekből, és töltsük az éjszakát Gibeában vagy Rámában.” Elindultak és folytatták útjukat. Amikor Benjamin Gibeája elé értek, a nap lenyugodott. Letértek hát az útról, hogy Gibeában töltsék az éjszakát. A levita bement, leült a város terére, de senki sem ajánlott föl neki szállást éjszakára. Egyszer csak jött egy öregember. A mezőről igyekezett hazafelé, munkája végeztével, az est beálltával. Efraim hegységéről való ember volt, s csak betelepedett ide Gibeába, a környékbeliek ugyanis Benjamin fiai közül valók voltak. Amint fölemelte tekintetét, meglátta az embert a város terén. Az öregember megkérdezte: „Honnan jössz és hová mész?” Így válaszolt neki: „Júda Betleheméből jövünk, s Efraim hegységének szélére tartunk, mert odavaló vagyok. Júda Betlehemébe mentem és visszatérek házamba, de nincs senki, aki szállást adna házában. Pedig van szalma és széna szamarainknak, van kenyér és bor magamnak, szolgálódnak és a legénynek, aki szolgádat kíséri. Semmire sincs szükségünk.” (Bír 19,11-19)

Jan Victors (ca. 1650) és Gerbrand van den Eeckhout (1645) képein a mezőről hazaigyekvő gibeai munkás hallgatja a város terén üldögélő levita szavait, aki nem talált szálláshelyet  éjszakára feleségével és a szamarát kísérő legénnyel.

     

„Légy üdvöz! – mondta neki az öregember. – Hadd gondoskodjam mindenről, amire szükséged van, ne töltsd az éjszakát az utcán!” (Bír 19,20) Pieter de Grebber (17. sz.), Jan van Neck (17. sz.), Jan van Noordt (17. sz.), Daniel Jansz (1640-45) és Gerbrand van den Eeckhout (1640-es évesk, 1658) képein megilletődve hallgatják az átutazók a gibeai munkás könyörületes szavait.

     

     

    

Bevezette tehát házába, szénát adott a szamaraknak, ők maguk pedig megmosták a lábukat, majd ettek és ittak. Míg erőt gyűjtöttek, a városbeli emberek – Beliál fiai – körülvették a házat, megzörgették az ajtót, és így szóltak az öregemberhez, a ház gazdájához: „Hozd ki az embert, aki betért házadba, hadd ismerjük meg.” Az ember azonban, a ház gazdája kiment, és így szólt hozzájuk: „Nem úgy van az, testvéreim, ne legyetek ilyen elvetemültek! Ez az ember betért házamba, ne kövessetek hát el ekkora aljasságot. Van egy érintetlen lányom, kihozom nektek, éljetek vissza vele és tegyetek úgy, ahogy jónak látjátok, de ezzel az emberrel ne kövessetek el ilyen aljasságot.” Mivel ezek az emberek nem hallgattak rá, a levita fogta mellékfeleségét és kivitte nekik. Megismerték és erőszakot követtek el rajta egész éjszaka, egészen reggelig, hajnalban aztán elengedték. Reggel felé az asszony összeesett annak az embernek a háza kapujánál, ahol a férje volt, és ott maradt, amíg ki nem világosodott. Férje reggel fölkelt, kinyitotta a ház kapuját s kiment, hogy folytassa útját. Akkor meglátta az asszonyt, a mellékfeleségét, amint ott feküdt a ház kapujában, keze a küszöbre téve. „Kelj föl – mondta neki –, és induljunk!” De nem kapott választ. Akkor föltette szamarára, útra kelt és hazatért. Amikor hazaért, kést fogott, megragadta mellékfelesége holttestét és tagonként feldarabolta tizenkét részre, s elküldte Izrael minden határába. Utasította követeit: „Ezt mondjátok Izrael összes fiainak: látott valaki ilyen dolgot attól a naptól kezdve, hogy Izrael fiai feljöttek Egyiptom földjéről a mai napig? Gondolkozzatok, tanácskozzatok és beszéljetek.” Aki csak látta, így szólt: „Ilyen dolog soha nem történt és nem is láttak ilyet a mai napig attól a naptól kezdve, hogy Izrael fiai eljöttek Egyiptomból.” (Bír 19,21-30)

Izrael fiai mind összegyűltek, hogy megbüntessék Benjamin Gibeáját megátalkodottságuk miatt. Harcot indítottak Benjamin fiai ellen, de azok kétszer is kirontottak Gibeából, s rengeteg izraelitát megöltek. Csak harmadszorra sikerült leszámolniuk velük. Kardélre hányták őket, majd felgyújtották minden városukat. Akiknek sikerült megmenekülniük, a Rimmon-sziklánál maradtak. Testvéreik megsajnálták őket, de tartották magukat esküjükhöz, miszerint senki sem adja közülük a lányát feleségül Benjaminhoz. Arra jutottak, hogy Izraelnek azon törzséből adnak nekik feleséget, amelyik nem vonult fel Micpába az Úrhoz. A gileádi Jábes lakosságát ezért hát mind kardélre hányták, kivéve az érintetlen szüzeket. 

A gileádi Jábes lakói között négyszáz érintetlen lányt találtak, közülük egyet sem érintett férfi. Ezeket elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére. Ekkor az egész közösség követeket küldött Benjamin fiaihoz, akik a Rimmon-sziklánál voltak, és békét ajánlott nekik. Benjamin fiai erre visszatértek, és a gileádi Jábes leányai közül, akiket életben hagytak, feleséget adtak nekik, de mindegyiknek nem adhattak. (Bír 21,12-14)

A nép sajnálkozott Benjamin miatt, mert az Úr rést ütött Izrael törzsein. A közösség vénei ezért így szóltak: „Hogyan tudnánk feleséget szerezni azoknak, akiknek nem jutott? Benjamin asszonyai ugyanis elpusztultak.” Aztán hozzáfűzték: „Az örökrésznek érintetlenül Benjaminénak kell maradnia, s nem veszhet ki egy törzs Izraelből. Hisz mi nem adhatunk nekik feleséget lányaink közül.” Izrael fiai ugyanis megesküdtek: „Átkozott legyen, aki feleséget ad Benjaminnak.” Így szóltak: „Van az Úrnak egy ünnepe, amelyet minden esztendőben Silóban szokás megülni [amely Bételtől északra, a Bételből Szichembe vezető úttól keletre, Lebonától meg délre fekszik].” Ezt tanácsolták tehát Benjamin fiainak: „Menjetek és rejtőzzetek el a szőlőkben. Amikor észreveszitek, hogy kijönnek Silóban a lányok a körtáncra, gyertek elő a szőlőkből, ragadjon meg ki-ki egyet feleségül Siló lányai közül, és térjetek vissza Benjamin földjére. Ha atyjuk vagy testvéreik idejönnek és panaszt emelnek ellenetek, ezt mondjuk nekik: Bocsássatok meg nekik, hogy úgy vették feleségüket, mint a háborúban. Ha ti magatok adtátok volna őket nekik, akkor ebben az esetben ti vétkeztetek volna.” Benjamin fiai így tettek, s számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak el a táncolók közül. Azután útra keltek, visszatértek területükre, fölépítették városaikat és letelepedtek bennük. Izrael fiai is elszéledtek onnan. Visszatért mindenki a törzsébe, nemzetségébe, hazament a maga örökrészébe. Ebben az időben nem volt király Izraelben, és mindenki azt tette, amit kedve tartott. (Bír 21,15-25)

(április-május)

2019. május 26.

Szerző: 

Imrik Zsófia