Átlátható Ószövetség VI. - A Jordánon túli népek legyőzése

Az izraelitákat senki sem akadályozhatta meg abban, hogy keresztülvágjanak Mózessel a Jordántól Keletre eső területeken. Még a 'néprontó' mezopotámiai jós, Bileám is áldást mondott rájuk átok helyett, miután szamara útját angyal állta el kivont karddal. Mózes beteljesítette küldetését, egészen a Nebo-hegyig vezette népét, ahonnan már látni lehetett a célt, Kánaán földjét. A Kádestől Moábig tartó útszakasz illusztrálásához 24 barokk festményt válogattam össze, hogy a szövevényes Ószövetséget képek segítségével tegyem átláthatóbbá.

          

                Izrael vándorlásának útvonala                                       KÁDESTŐL MOÁBIG                                     Kiemelt epizód: Bileám szamara 

Az első hónapban Izrael fiainak egész közössége eljutott Cin pusztájába, s a nép letelepedett Kádesnél. Itt meghalt Mirjam, s ugyanitt el is temették. A közösségnek nem volt semmi vize, ezért összeverődtek Mózes és Áron ellen. Az emberek Mózesnek támadtak, s ilyeneket kiabáltak: „Bár mi is elpusztultunk volna, mint ahogy testvéreinknek el kellett pusztulniuk az Úr színe előtt! Miért hoztátok ide az Úr közösségét ebbe a pusztába? Hogy itt pusztuljunk el jószágainkkal együtt? Miért vezettetek ki Egyiptomból, s hoztatok ide erre a szörnyű vidékre? Olyan vidékre, ahol nincs se vetés, se fügefa, se szőlő, se gránátalma, még ivóvíz sem?” Mózes és Áron azonban eltűntek a közösség szeme elől, odamentek a megnyilatkozás sátorának bejáratához és arcra borultak. Megjelent nekik az Úr dicsősége, s az Úr így szólt Mózeshez: „Fogd a botot, gyűjtsd egybe a közösséget, te és testvéred, Áron, és parancsoljátok meg a szemük láttára a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz vizet a sziklából, s igyon a közösség jószágával egyetemben.” Mózes elvette a botot az Úr színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron a szikla elé hívták egybe a népet, majd Mózes megszólalt: „Halljátok hát, ti lázadók! Tudunk nektek vizet fakasztani ebből a sziklából?” Ezzel fölemelte Mózes a kezét és kétszer ráütött a sziklára. Bőséges víz fakadt belőle, s ivott a közösség jószágával együtt. Az Úr azonban így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, s nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára, nem vezethetitek el ezt a népet arra a földre, amelyet majd adok nekik.” Ezek Meriba vizei, ahol Izrael fiai pörlekedtek az Úrral, ő pedig kinyilvánította szentségét. (Szám 20,1-13)

Izrael fiai – az egész közösség – Kádesből elindulva elérkezett Hór hegyéhez. Hór hegyénél, Edom országának határánál azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: „Áronnak meg kell térnie övéihez, mert nem mehet be abba az országba, amelyet Izrael fiainak adok, mivel Meriba vizeinél ellene szegült parancsomnak. Vedd Áront és fiát, Eleazárt, és vidd fel Hór hegyére. Aztán vetesd le Áronról öltözékét és add fiára, Eleazárra, Áron pedig megtér ott övéihez és meghal.” Mózes úgy tett, ahogy az Úr parancsolta. Az egész közösség szeme láttára fölmentek Hór hegyére. Aztán Mózes levétette Áronnal öltözékét, és fiára, Eleazárra adta, Áron pedig meghalt a hegy csúcsán. Mózes és Eleazár lejöttek a hegyről, s akkor az egész közösség megtudta, hogy Áron elköltözött. Izrael egész háza siratta Áront, harminc napon át. (Szám 20,22-29)

Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát (Szám 21,4), mivel Edom királya fölfegyverzett katonákkal vonult ki ellenük, s nem engedte, hogy átvonuljon országán. A dél-kánaáni Arad királya is megtámadta Izraelt, de az Úr megsegítette népét. A helyet Hormának nevezték.

A nép azonban belefáradt a vándorlásba és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!” Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt. (Szám 21,5-9)

Pieter Paul Rubens (17. sz.), Anthony van Dyck (1618-20), Charles Le Brun (1649-50), Sébastien Bourdon (1653-54), Esteban March (17. sz.), Simon Vouet (ca.1630), Pierre Subleyras (18. sz.), Giovanni Antonio Pellegrini (1707) és Giovanni Battista Tiepolo (1707) képein életükért küzdő emberek és haldoklók láthatók a póznára erősített rézkígyó közelében.

     

     

    

     

     

Izrael fiai továbbvonultak, és több helyen is tábort ütöttek a Jordánon túlra vivő úton. Hiába szerettek volna békésen átvonulni az amoriták földjén, Szichon, az amoriták királya megtámadta őket. Az Úr ismét Izrael népét segítette meg, Hesbont, a királyi székhelyet elpusztították, s megtelepedtek az amoriták földjén. Miután Básánt is elfoglalták, továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében.

Moáb királya, Balak rettegett Izrael fiaitól, ezért követeket küldött Ammav fiainak országába, Petorba, hogy segítséget kérjen Bileámtól. Ezt üzente neki: „Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le. Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott.”  (Szám 22,5-6)

Az így felelt a követeknek, Moáb és Midián véneinek: „Töltsétek itt az éjszakát, hogy megadhassam a választ, aszerint, hogy mit mond az Úr.” Moáb vezetői tehát Bileámnál maradtak. (Szám 22,8) Isten azonban Bileámhoz fordult: „Nem szabad velük menned! Nem szabad megátkoznod a népet, mert áldott!” Bileám tehát reggel, amikor fölkelt, ezt mondta Balak vezéreinek: „Térjetek vissza országotokba! Mert az Úr nem engedi, hogy veletek menjek.” A moábita vezérek erre útra keltek, s amikor Balakhoz megérkeztek, jelentették: „Bileám nem volt hajlandó velünk jönni.” Erre Balak újra küldött vezéreket, többet s tekintélyesebbeket, mint először. Amikor megérkeztek Bileámhoz, így szóltak: „Ezt üzeni Cippor fia, Balak: Ne vonakodj, hanem gyere hozzám! Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. Gyere hát, s átkozd meg nekem ezt a népet!” De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: „Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban. De azért ti is töltsétek itt az éjszakát, hogy megtudakoljam, mit mond még nekem az Úr!” El is jött Isten éjszaka Bileámhoz, s ezt mondta neki: „Azért jöttek ezek az emberek, hogy magukkal hívjanak? Kelj hát fel, s menj el velük. De csak azt szabad tenned, amit majd mondok neked.” Így reggel Bileám fölkelt, fölnyergelte szamarát és elment Moáb vezéreivel. (Szám 22,12-21)

Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt. Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra. Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte.

Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat. Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?” Bileám ezt felelte a szamárnak: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!” A szamár így válaszolt Bileámnak: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.” 

Pedro de Orrente (17. sz.), Gerrit Claesz Bleker (1634), Luca Giordani (1665-66) és egy ismeretlen spanyol festő (17. sz.) is azt a pillanatot festette meg, mikor az angyal közvetlenül elállta a szamár útját. A megtorpant állat mintha már száját beszédre nyitná a legtöbb képen, bár a Szentírás szövege szerint ezt csak azután teszi meg, miután összerogyik. Luca Giordano festményén gazdája felé fordítja fejét, az ismeretlen spanyol festő képén pedig egyenesen gazdája szemébe néz. Hűségét egy mellette ugráló kutyával hangsúlyozza Pedro de Orrente.  

     

     

     

Épp most rogyott össze a szamár Bileám alatt egy ismeretlen németalföldi festő (17. sz.?) képén. Az összerogyott állat hátán festette meg Bileámot az az ismeretlen német festő (17. sz.) is, kinek szamara bánatosan, lehajtott fejjel tűri az ütéseket. Angyalt nem látunk ez utóbbi képen, Bileám sem tudja még, hogy szamara miért nem engedelmeskedik neki.

     

Jacopo Vignali (17. sz.) és Nicoló Malincolnico (ca. 1693-94) angyala a szamár fejét érinti, hogy megnyíljon az állat szája az Úr jóvoltából. Pieter Lastman (1622) és Rembrandt (1626) festményén minden bizonnyal az a jelenet látható, mikor az összerogyott szamár beszélni kezd: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?”  Bartholomeus Breenbergh (17. sz.) tájképen ábrázolta a jelenetet egy távolabbi nézőpontból megfigyelve. A Rembrandt iskolájából való festő (17. sz.) azt a pillanatot festette meg, mikor Bileám maga is észrevette az angyalt. Hogy csak az ő szemét nyitotta meg rá az Úr, azt jól tükrözi az angyalhoz legközelebb álló lovas alakja, aki átnéz a kardot magasba emelő égi lény felett, s a háttérben gyülekezőkre tekint. 

     

     

     

 Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult. Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: „Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.” Bileám azt felelte az Úr angyalának: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.” De az Úr angyala ezt mondta: „Menj el az emberekkel! De csak azt szabad mondanod, amit sugallok neked.” Bileám erre folytatta útját Moáb vezéreivel. (Szám 22,22-35)

Moáb királya Bileám elé sietett. Bileám azt mondta Balaknak: „Most eljöttem hozzád! De vajon csakugyan mondhatok-e valamit? Csupán azt fogom mondani, amit Isten a számba ad.” (Szám 22,38) Balak másnap fölvezette Bileámot a Bamot-Baálra, ahonnan ráláthattak az izraeliták táborának szélére. Bileám tanácsára itt hét oltárt állítottatott, s minden oltáron feláldozott egy fiatal bikát és egy kost. Míg a király az égőáldozat mellett maradt, Bileám egy kopár helyre ment, hogy találkozzon az Úrral. Az Úr szózatot adott Bileám szájába, és visszaküldte a moábiták királyához.

Erre elkezdte beszédét e szavakkal: „Balak elhozatott Aramból, Moáb királya Kelet hegyei közül. Rajta! Átkozd meg kedvemért Jákobot! Rajta! Vond Izraelre az (Isten) haragját! De hogy átkozhatnám meg azt, akit Isten nem átkoz? Hogyan esdhetném le a haragot, amikor az Úr nem haragszik? Látom őt a sziklák csúcsáról, igen, látom a halmok tetejéről: Lám, ez a nép magányosan vándorol, nem tartozik a többi nép közé. Ki tudná számba venni Jákob porát? Ki tudná följegyezni Izraelnek csak a negyedét is? Bár az igazak halálával halhatnék meg én is, s olyan lenne a végem, mint az övék!” Balak Bileámhoz fordult: „Mit tettél velem? Azért hoztalak magammal, hogy átkozd ellenségeimet, s te áldod őket!” De az ezt válaszolta: „Hát nem pontosan ahhoz kell-e szabnom szavaimat, amit az Úr ad ajkamra?” (Szám 23,7-12)

Ezután Balak felvitte Bileámot egy másik hegyre, a Piszga tetejére, ahonnan jobban ráláthatott az izraeliták táborára. Ott is építtetett hét oltárt, s mindegyik oltáron feláldozott egy fiatal bikát meg egy kost. Az Úr ismét szózatot adott Bileám szájába egy kopár helyen, s Balakhoz küldte.

Bileám akkor fölemelte szavát, s elkezdte: „Nos, Balak, halljad! Cippor fia, figyelj rám! Nem ember az Isten, hogy hazudjék, nem ember fia, hogy visszakozzék. Mond-e valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené? Nézd, az a megbízásom, hogy áldjam, így áldani fogom, s nem vonok vissza belőle semmit. Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. Isten, aki kivezette Egyiptomból, olyan neki, mint bivalynak a szarva. Nem szól Jákob ellen semmi előjel, Izrael ellen semmi jövendölés! Mindig idejében hirdeti majd Jákob és Izrael, mit akar tenni az Isten. Nézd, mint a nőstény oroszlán, olyan ez a nép, oroszlán módjára fölkel, s nem nyújtózik el, míg zsákmányát szét nem marcangolja, áldozata vérét ki nem issza.” Erre azt mondta Balak Bileámnak: „Ha már nem átkozhatod, hát legalább ne áldjad!” Bileám azonban így válaszolt Balaknak: „Nem megmondtam neked előre: mindent meg kell tennem, amit az Úr mond?” (Szám 23,19-26)

Balak ennek ellenére harmadszor is próbálkozott, s felvitte Bileámot Peor tetejére, ahol ugyancsak áldozatot mutatott be hét oltáron.

Bileám ekkor belátta, hogy az Úr (ismét) Izrael megáldásában lelte tetszését. Így nem fürkészte a jósjeleket, hanem a puszta felé fordította arcát. Ahogy most Bileám fölemelte tekintetét, s elnézte a törzsek szerint táborozó Izraelt, rászállt az Isten lelke, s ő szózatba kezdett, e szavakkal: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja az Isten szavát, látja a Mindenható arcát – Istentől kap választ, a szeme megnyílik: Mily szépek, Jákob, a sátraid, és a hajlékaid, Izrael! Mint a szétterülő völgyek s a kertek a folyó mentén! Mint az Úr ültette tölgyek s a cédrusok végig a parton. Hős támad utódai körében, uralkodik majd számtalan népen. Hatalmasabb lesz királyánál, Agagnál, királysága dicsőségre emelkedik. Isten, aki kivezette Egyiptomból, olyan lesz neki, mint bivalynak a szarva. Üldözői tetemét eltiporja, megtöri csontjaikat. Mint az oroszlán, térdre ereszkedik, elnyújtózik, mint az oroszlán nősténye – ki meri zavarni? Legyen áldott, aki megáld, hanem aki átkoz, legyen átkozott!” (Szám 24,1-9)

Ekkor azonban Balak haragra gerjedt Bileám ellen. Kezét tördelve így szólt Balak Bileámhoz: „Azért hívattalak, hogy megátkozd ellenségeimet, te meg háromszor is megáldottad őket! Most aztán gyorsan kotródj haza! Az volt a szándékom, hogy gazdagon megjutalmazlak. De az Úr megfosztott jutalmadtól.” Bileám így válaszolt Balaknak: „Nem megmondtam követeidnek is, akiket hozzám küldtél: Ha annyi ezüstöt meg aranyat ad is Balak, amennyi a házába befér, akkor sem hághatom át az Úr parancsát, hogy magamtól bármit tegyek is, akár jót, akár rosszat. Csak azt hirdethetem, amit az Úr mond. Nézd, most azon vagyok, hogy visszatérjek népemhez. Hadd áruljam el, mit tesz majd ez a nép a napok elmúltával a te népeddel.” S beszélni kezdett és azt mondta: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja Isten szavát, birtokolja a Magasságbeli tudását, látja a Mindenható arcát. Istentől kap választ, a szeme megnyílik: Látom, de nem most, látom, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből. Bezúzza Moáb halántékát, s Szet fiainak koponyáját. Edom idegen birtok lesz és Szeir meghódított ország. Izrael kiterjeszti hatalmát. Jákob uralkodik ellenségein, elpusztítja az Arból menekülőket.” Amikor megpillantotta az amalekitákat, így folytatta szavait: „Amalek a népek elseje, de utódai kivesznek örökre.” Azután meglátta a kenitákat, s rájuk ezt a mondást alkalmazta: „Szilárdan áll a házad Kain, sziklába épült a fészked, Mégis Beoré lesz a fészek – mennyi időd van még, mikor hurcol fogságba Asszur?” Akkor Ogra esett tekintete, s ezt mondta róla: „A tengermelléki népek összegyűltek északon, hajók közelednek Kittimből. Térdre kényszerítik Asszurt, térdre kényszerítik Ebert. Elpusztulnak ők is örökre.” Ekkor Bileám útra kelt és visszatért hazájába, Balak is útjára indult. (Szám 24,10-25)

(A középkorban Bileámot a próféták közé sorolták, mivel Jézus Krisztus eljövetelének megjövendölését olvasták ki áldásából: Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből.)

Amikor Izrael Sittimben táborozott, a nép kikezdett Moáb lányaival. Ezek meghívták a népet az isteneiknek bemutatott áldozatokra, s a nép részt vett az áldozati lakomákon és leborult isteneik előtt. Izrael a Peor-beli Baálnak szolgált. Erre feltámadt az Úr haragja Izrael ellen. S azt mondta az Úr Mózesnek: „Gyűjtsd ide a nép vezetőit mind, s nyársaltasd fel őket fényes nappal az Úrnak, hogy lecsillapodjék az Úrnak Izrael ellen fölgerjedt iszonyú haragja!” Mózes tehát megparancsolta Izrael bíráinak: „Mindegyitek ölje meg emberei közül azokat, akik a Peor-beli Baálnak szolgáltak!” (Szám 25,1-5)

Épp akkor közeledett egy Zimri nevű izraelita feléjük, s egy Koszbi nevű midiánita nőt a szemük láttára rokonaihoz vezetett. Áron pap fiának, Eleazárnak a fia, Pinchász meglátta, kivált a közösségből, lándzsát ragadott, behatolt Izrael fia nyomában a sátor elkülönített részébe, és mindkettőjüket átszúrta az ágyékukon, Izrael fiát is, meg az asszonyt is. Erre alábbhagyott a vész Izrael fiai körében. De azoknak a száma, akiket a csapás sújtott, huszonnégyezerre rúgott. Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Áron pap fiának, Eleázárnak a fia, Pinchász elfordította haragomat Izrael fiaitól, mert az én féltésemmel féltette őket, így féltésemben nem irtottam ki mind Izrael fiait. Mondd meg hát neki: Átengedem neki a béke szövetségét, legyen örökre az övé és utódaié a papi tisztség. Mert síkra szállt Istenéért, ő mutathatja be az engesztelő áldozatot Izrael fiaiért.” (Szám 25,7-13)

A midiánita fejedelmi lány, Koszbi esetében szőtt csel megbosszulásáért az Úr parancsára tizenkétezer izraelita harcost álítottak ki maguk közül, s megöltek minden midiánita férfit. A mezopotámiai jóst, Bileámot is megölték, hiszen ő adta a tanácsot Balaknak, hogy népe lányaival csábíttassa orgiasztikus bálványimádásra Izrael fiait. A midiániták asszonyait, gyermekeit fogságba hurcolták, mindenüket zsákmányul ejtették, s Izrael fiainak közössége elé vitték Moáb pusztájára, a táborba, Jerikó közelébe a Jordán mellé. Mózes és Eleazár pap, valamint a törzsek fejei eléjük mentek a táboron kívülre. (Szám 25,13)

Claes Cornelisz (1650) festményén Mózes épp az asszonyok sorsáról és a zsákmány megtisztításáról dönt, miután rájuk förmedt: „Csakugyan életben hagytatok minden asszonyt? Épp ők voltak azok, akik Bileám biztatására arra csábították Izrael fiait, hogy Peor kedvéért hűtlenül elhagyják az Urat, azért érte utol a vész az Úr közösségét. 

Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket, s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival. De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival, hagyjátok magatoknak életben. Most hét napig itt maradtok a táboron kívül! Mindnyájatoknak, akik embert öltetek vagy halotthoz értetek, meg kell a harmadik és a hetedik napon tisztulnotok. Ruhadarabjaitokat is tisztítsátok meg, s minden bőrből vagy kecskeszőrből készült holmitokat meg fából való tárgyatokat!” Eleazár pap pedig így beszélt a harcosokhoz, akik harcba vonultak: „Ez a törvény, amit az Úr Mózesnek szabott: Az összes aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, ónt és ólmot, tehát mindent, ami kibírja a tüzet, tűzbe kell tartanotok, hogy tiszta legyen, majd tisztítóvízzel is meg kell tisztítanotok. Minden egyebet azonban, ami nem állja a tüzet, öblítsétek le vízzel. Ha a hetedik nap kimossátok ruhátokat, tiszták lesztek, s bevonulhattok a táborba.” (Szám 25,15-24) 

 

Nemsokára felosztásra kerültek a Jordántól Keletre eső területek. Ruben fiainak és Gád fiainak nagy és értékes állatállományuk volt. Amikor tehát látták, hogy Jazer vidéke és Gileád földje milyen alkalmas állattartásra (Szám 32,1), odamentek Mózeshez, Eleazár paphoz és a közösség vezetőihez, s tulajdonul kérték tőlük e földeket. Mózes feltételének megfelelően ígéretet tettek: Izrael fiainak az élén fegyvert ragadunk, míg a nekik szánt földre nem vezetjük őket, csupán családjaink maradnak a megerősített városokban (védve) az ország lakói elől. Addig nem térünk vissza házunkba, míg Izraelnek minden fia meg nem kapja örökrészét. Sőt, nem akarunk örökrészt sem a Jordánon túl, nekünk akkorra már meglesz az örökrészünk keleten, a Jordánon innen.” (Szám 32,17-19) Erre Mózes nekik adta – Gád fiainak és Ruben fiainak és József fia, Manassze törzse felének – az amoriták királyának, Szichonnak az országát, a földet és a városokat, beleértve a határmentét s a környékbeli városokat is. (Szám 32,33)

Az Úr Moáb pusztáján a Jordán mentén, Jerikó közelében ezt mondta Mózesnek: „Szólj Izrael fiaihoz, s mondd meg nekik: Ha átkeltek a Jordánon és Kánaán földjére értek, a föld lakóit mind űzzétek ki magatok elől. Minden bálványukat semmisítsétek meg, és öntött szobraikat is törjétek össze, sőt magaslati helyeiket is romboljátok le. Aztán vegyétek birtokba a földet, és lakjatok rajta. Mert nektek adom az országot, legyen a birtokotok. A földet sorsolással osszátok fel örökrészül a törzsek rendjében. Annak (a törzsnek), amelyik népesebb, nagyobb örökséget juttassatok, annak, amelyik kevésbé népes, kisebbet. Az legyen az övé, ami a sorsvetéskor jut neki. Atyáitok törzsei szerint osszátok fel örökségképpen. Ha azonban nem űzitek ki magatok elől a föld lakóit, mind, akiket meghagytok közülük, szálka lesznek a szemetekben és tüske az oldalatokban, szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen laktok majd, s én úgy bánok majd veletek, ahogy velük szándékoztam bánni.” (Szám 32,50-56)

Majd az Úr kijelölte Kánaán határait Mózesnek: https://szentiras.hu/SZIT/Sz%C3%A1m34 (Szám 34,1-15) Kánaán földjének felosztásával Eleazár papot és Józsuét, Nun fiát bízta meg, s minden törzsből bevontak még egy-egy vezető embert. A földet kilenc és fél törzs részére kellett felosztani, mert két és fél törzs már megkapta örökrészét a Jordán keleti oldalán. A leviták részére külön felhívta a figyelmet az Úr: az örökrész arányában mindegyik törzsnek át kellett enegdnie néhányat városai közül Lévi fiainak, a hozzájuk tartozó legelőkkel együtt. Hat menedékváros kijelölésére is utasítást kaptak: "Hármat a Jordánon innen jelöljetek ki, hármat Kánaán földjén, hogy menedéketek legyen. Ezek a városok Izrael fiainak, az idegennek és a körötökben tartózkodónak egyaránt szolgáljanak menedékül, hogy bárki oda menekülhessen, aki nem szándékosan ütött agyon egy embert." (Szám 35,14-15) Izrael fiai ekkor kapták meg azokat a törvényeket, melyek az igazságszolgáltatás mércéivé kellett hogy váljanak nemzedékről nemzedékre, minden lakóhelyükön: https://szentiras.hu/SZIT/Sz%C3%A1m35 (Szám 35,9-34) Továbbá azt is elrendelte Mózes az Úr parancsára, hogy Izrael fiainak meg kell őrizniük atyáik törzsének örökrészét. Minden lánynak, aki Izrael fiainak valamelyik törzsében örökrészhez jut, olyanhoz kell férjhez mennie, aki atyái törzsének valamelyik nemzetségéből való, hogy Izrael fiai megtarthassák örökrészüket. Az örökrésznek nem szabad egyik törzsről a másikra szállnia, mert Izrael fiai mindegyik törzsének meg kell maradnia öröksége birtokában.” (Szám 36,7-9)

Azon a szövetségen túl, amelyet Mózesnek a Hóreb hegyén kellett megkötnie Izrael fiaival az Úr parancsára, Moáb földjén újból szövetséget kellett velük kötnie. A népnek tartott 3 beszédében megemlékezett kiválasztottságukról, a tízparancsolatról, s intelmekkel látta el őket ismét. Beszélt nekik a Kánaán földjén várható ksíértésekről, áldásokról, átkokról, háborúkról, üldöztetésekről. Megjövendölte nekik, milyen sors vár rájuk, ha nem tartják magukat az Úr iránti hűséghez.

"Nézzétek, áldást és átkot ajánlok ma fel nektek: áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, amelyeket ma szabok nektek, s átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, hanem letértek arról az útról, amelyet ma mutatok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, amelyet most indultok birtokba venni, az áldást Gerizim hegyén helyezd el, az átkot Ebal hegyén. Mint tudjátok, ezek a Jordánon túl vannak, a nyugat felé vivő út mögött, a kánaániak országában, akik a Gilgallal szemközt a síkságon laknak, a Móre tölgyese közelében. Mert átkeltek a Jordánon, hogy birtokába jussatok annak a földnek, amelyet az Úr, a ti Istenetek ad nektek. És ha birtokba veszitek s letelepedtek rajta, vigyázzatok, mind tartsátok meg azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeket ma elétek tárok." (M Törv 11,26-32)

Mózes elment, és e szavakat intézte egész Izraelhez, ezt mondta nekik: „Immár 120 esztendős vagyok. Nem vagyok képes tovább jönni s menni. Aztán azt mondta nekem az Úr: Nem fogsz a Jordánon átkelni.” (M Törv 31,1-2) Aztán Mózes maga elé hívatta Józsuét, s egész Izrael jelenlétében így szólt hozzá: „Légy bátor és erős! Mert te vezeted be ezt a népet arra a földre, amelyre az Úr megesküdött atyáiknak, hogy nekik adja, s te osztod szét köztük örökségképpen. Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” (M Törv 31,7)

Mózes és Józsue tehát beléptek a megnyilatkozás sátorába. Az Úr felhőoszlop alakjában megjelent a sátorban; a felhőoszlop a sátor bejáratánál állt. Akkor így szólt az Úr Mózeshez: „Íme, most megtérsz atyáidhoz. Ez a nép ellenben elindul, s hűtlenül összeadja magát annak az országnak idegen isteneivel, ahova most bevonul. Elhagy és megszegi a szövetséget, amelyet kötöttem vele. De azon a napon újra fölgerjed ellene haragom, elhagyom és elrejtem előle arcom, úgyhogy megérnek a pusztulásra, és sok baj és szorongatás éri őket. Akkor majd kérdezik: Nem amiatt ért-e engem ez a sok nyomorúság, mert Istenem nincs velem? Abban az időben könyörtelenül rejtve tartom az arcomat, a miatt a gonoszság miatt, amelyet elkövet, amikor majd más istenekhez szegődik. Ezért írd le most magadnak ezt az éneket és tanítsd meg rá Izrael fiait! Add ajkukra, hogy ez az ének bizonyságul szolgáljon nekem Izrael fiai ellen. Ha bevezetem abba az országba, amelyet atyáinak esküvel ígértem, a tejjel-mézzel folyó országba, majd jóllakik, meghízik és más istenekhez szegődik, nekik szolgál, tőlem pedig elfordul, szövetségemet megszegi, aztán ha sok baj és szorongatás éri, akkor ez az ének – utódai ajkáról nem szabad kihalnia! – bizonyságul szolgál majd, hogy én már most, mielőtt elvezettem volna arra a földre, amelyet esküvel ígértem (atyáinak), tudtam, mit fog tenni a maga kedvét keresve.” Mózes tehát leírta a következő éneket, s megtanította rá Izrael fiait. Aztán megparancsolta Józsuénak, Nun fiának e szavakkal: „Légy bátor és erős! Mert neked kell bevezetned Izrael fiait abba az országba, amelyet esküvel ígértem nekik, s én veled leszek!” (M Törv 31,15-22)

Mózes leírta ezt a törvényt, majd a könyvet a szövetség ládája mellé tetette. Maga köré gyűjtötte Izrael egész közösségét, s énekhangon hirdetett ki nekik mindent, amit még tudniuk kellett: http://szentiras.hu/SZIT/MT%C3%B6rv32 (M Törv 32,1-44)

Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: „Menj fel az Abarim-hegységbe, Nebo hegyére, amely Moáb földjén, Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul. Azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz – megtérsz törzsed tagjaihoz, amint testvéred, Áron is meghalt, s megtért törzse tagjaihoz Hor hegyén, mivel Kádesban, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai előtt. Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok.” (M Törv 32,48-52)

Mózes a halála előtt megáldotta Izrael fiait, majd az Úr parancsa szerint cselekedett.

Mózes tehát Moáb pusztájából fölment Nebo hegyére, a Piszga-(hegység) csúcsára, amely Jerikóval szemben van, s az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot Dánig, egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a nyugati tengerig, a déli országrészt és a (Jordán)-kanyart, Jerikónak, a pálmák városának síkságát, egészen Coárig. Így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyre Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküt tettem ezekkel a szavakkal: Utódaidnak adom! Megnézheted, saját szemeddel, de oda nem jutsz el!” Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint. (Az Úr) Moáb földjén, a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes 120 esztendős volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai 30 napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje. Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét és Izrael fiai engedelmeskedtek neki – úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta. Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Az Úr parancsára sok jelet és csodát mutatott Egyiptom földjén a fáraón és szolgáin és az egész országon. (M Törv 34,1-11)

2019. február

Szerző: 

Imrik Zsófia